Címke: régi idők hősei

„A pályán meghaltunk egymásért” – interjú Bencsik Zoltánnal

Szinte tiniként igazolt Kazincbarcikára 1984-ben, ahol 21 éven át kirobbanthatatlan tagja volt a röplabdacsapat keretének. Pályafutása vége felé vált belőle liberó, nem is akármilyen. Tagja volt az első nagy sikereket elérő Vegyésznek, és nagy szerepe volt abban, hogy a csapat a nemzetközi porondon is szép bravúrokat ért el. Bencsik Zoltánnal beszélgettünk. Continue reading „„A pályán meghaltunk egymásért” – interjú Bencsik Zoltánnal”

Régi idők hősei: stabil élvonalbeli tagság és sikeres utánpótlás-nevelés

A ’90-es években a masszív középcsapat szerepét töltötte be a Vegyész röplabdaegyüttese a honi bajnokságban, de a hatodik pozíciónál előrébb egyszer sem tudott végezni. A főleg a saját nevelésű fiataljaira építő klub akkori bajnoki eredményeit elevenítjük fel. Continue reading „Régi idők hősei: stabil élvonalbeli tagság és sikeres utánpótlás-nevelés”

Régi idők hősei: feljutás, sorkatonaság, válogatottak és az első légiósok – ilyenek voltak a ’80-as évek

Idén ünnepli fennállásának 50. évét a Vegyész Röplabda Club, amely jogutódja az 1969-ben, a Kazincbarcikai Vegyész Sportegyesületen belül alapított röplabda-szakosztálynak. A kerek évforduló alkalmából igyekszünk visszaemlékezni a kezdetekre, az áttörést hozó 1980-as évekre, az újjáalakult 1990-es évekre, valamint az első “aranykorra”. A tényközlő írások mellett törekedni fogunk arra is, hogy megszólaltassuk a főszereplőket. Continue reading „Régi idők hősei: feljutás, sorkatonaság, válogatottak és az első légiósok – ilyenek voltak a ’80-as évek”

Régi idők hősei: így indult a röplabda Kazincbarcikán

Idén ünnepli fennállásának 50. évét a Vegyész Röplabda Club, amely jogutódja az 1969-ben, a Kazincbarcikai Vegyész Sportegyesületen belül alapított röplabda-szakosztálynak. A kerek évforduló alkalmából igyekszünk visszaemlékezni a kezdetekre, az áttörést hozó 1980-as évekre, az újjáalakult 1990-es évekre, valamint az első „aranykorra”. A tényközlő írások mellett törekedni fogunk arra is, hogy megszólaltassuk a főszereplőket. Continue reading „Régi idők hősei: így indult a röplabda Kazincbarcikán”