A MAFC hozta az első hazaiját, előnybe került a bronzcsatában

A MAFC három szoros játszmában, de három szettben legyőzte a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcikát az Extraliga bronzcsatájának első felvonásán, így előnybe került az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcában.

A hazaiak éltek azzal a lehetőséggel, hogy a sérült játékosuk helyett igazoltak egy új ütőt, méghozzá a magyar válogatott Kecskeméti Bálintot, akinek már véget ért a szezonja Ausztriában. Ettől függetlenül a mieink a MAFC átlójára, Raico Altunagára igyekeztek a leginkább készülni.

A kubai átló egészen kiváló meccsen volt túl ezúttal is, egymaga 30 pontot szerzett, a csapattársai összesen nem szereztek annyit.

A mieink közül Davi Pozzobon és Cziczlavicz Dávid zártak tíz felett, és bár mind a három játszma rendkívül szoros volt, a végén a hazaiaknak jött ki rendre jobban a lépés. A Vegyész játékosai végig küzdöttek, a statisztika alapján nem is voltak összességében rosszabbak, apróságok döntöttek.

Legközelebb május 7-én, a Don Bosco Sportközpontban lesz lehetőségük visszavágni a MAFC-nak – ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak.

JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
MAFC (3.) – GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika (4.) 3-0 (22, 23, 23)

Fót, 120 néző. V.: Mezőffy, Bátkai-Katona.
MAFC: Tamási, Kiss D. 7, Katona 2, Altunaga 30, Veres 1, Tomanóczy 9. Csere: Lassu (liberó), Kecskeméti 4. Vezetőedző: Pápai Péter.
Vegyész: Óhidi 1, Péter M. 7, Garan 8, Pozzobon 13, Péter B. 9, Cziczlavicz 11. Csere: Kiss M. (liberó), Nikolov 1, Fecske. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Toronyai Miklós: Gratulálok a MAFC-nak, sikeresen kihasználták a pályaelőnyüket. Ehhez azonban mi is kellettünk. Sajnálom, hogy amit elterveztünk és ült volna, nem tudtuk rendesen kivitelezni, és amiatt bedaráltak minket a hazaiak.

(fotó: VRCK, Kocsis Alíz)