Július 28. és augusztus 2. között Győr ad otthont az ülőröplabda Európa-bajnokságnak. A férfi és női válogatott statisztikusi feladatait egyaránt a Vegyész RCK szakembere, Lukács Patrik fogja ellátni.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság első embere még a csoportok sorsolásán arról beszélt, hogy az MPB nagyon eredményesen dolgozott együtt a múltban a röplabdaszövetséggel és a nemzetközi sportági szövetséggel, és Magyarország büszke arra, hogy otthont adhat az Eb-nek.
„Az elmúlt öt paralimpiára nem tudtunk csapatot küldeni és most már itt az ideje, hogy ez változzon és a következő paralimpiára csapatot, vagy akár csapatokat küldhessünk. Hiszem, hogy ez az Eb egy fontos és hasznos állomás azon az úton, amely a paralimpiára vezet” – idézte Szabó Lászlót az MTI.
Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) vezetője reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan kontinensviadalt rendezni, amelyen minden résztvevő remekül érzi majd magát. Hozzátette, az MRSZ nagy örömmel fogadta el tavaly a nemzetközi szövetség felkérését a rendezésre, miután a versenynaptár átalakulása miatt megüresedett az idei torna rendezői pozíciója.
„Örültünk a felkérésnek, de amint hallhattuk, ez azért is történhetett meg, mert a nemzetközi szövetségnél tudják, ha mi a magyar szövetségnél dolgozunk a szervezésen, az remélhetőleg jól fog elsülni” – mondta Vatai Gabriella. Az elnök bízik benne, hogy a magyar női és férfi válogatott is jól szerepel majd az Eb-n, emlékeztetve rá, hogy a magyar férfi csapat 1996-ban megnyerte a kontinenstornát, míg a női a legutóbbi, 2023-as Eb-n érte el legjobbját az ötödik hely megszerzésével.
CSOPORTBEOSZTÁS
Férfiak
A csoport: MAGYARORSZÁG, Horvátország, Lengyelország, Ukrajna, Franciaország, Törökország
B csoport: Bosznia-Hercegovina (címvédő), Németország, Szerbia, Hollandia, Lettország, Olaszország
Nők
A csoport: MAGYARORSZÁG, Szlovénia, Ukrajna, Lengyelország
B csoport: Olaszország (címvédő), Németország, Franciaország, Hollandia, Horvátország