Csütörtökön 18 órától a Vegyész RC Kazincbarcika a Fino Kaposvárt fogadja a férfi röplabda Challenge Kupa selejtezőjének első mérkőzésén a Don Bosco Sportközpontban.
Három évet követően játszik ismét nemzetközi tétmérkőzést a Vegyész. 2022-ben a mieink két szoros összecsapást tudtak le a Maccabi Tel-Avivval, de abból a csapatból mindössze hárman maradtak hírmondónak, ráadásul akkor még csak epizódszereplő volt Péter Márton, Péter Benedek és Cziczlavicz Dávid is.
A nemzetközi sorozatba 12 játékost nevező csapatunkból heten is a klub saját nevelésű játékosai, többen közülük első nemzetközi meccsükre készülnek. Toronyai Miklós vezetőedző szerint a Kaposvár az összecsapás és a párharc esélyese, azonban úgy gondolja, lehet esélye a Vegyésznek a meglepetésre.
„Szeretnénk megnehezíteni ellenfelünk dolgát, borítani a papírformát” – fogalmazott a VRCK trénere. „Tudjuk, mire képesek a Kaposvár magyar játékosai, ügyes külföldieket igazoltak, akik magas szinten képesek teljesíteni. Ha azt kapom a játékosaimtól, amit az edzéseken gyakoroltunk, és csapatként fogunk tudni küzdeni, lehet esélyünk. Érezni a srácokon, hogy tudják, más a rangja egy nemzetközi mérkőzésnek, ez gondolom a vendégeket is motiválja.”
A találkozóra egységes, 500 forintos áron lehet belépőjegyet váltani. A mérkőzés játékvezetői a román Cristian Botezatu és Horváth Miklós lesznek.
