A TippmixPro NBI Extraliga alapszakaszának 8. fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika két sima és egy szoros játszmában, 3:0-ra nyerni tudott a DEAC vendégeként.
Tapogatózva indult a játék, mindkét csapat megcsinálgatta a mérkőzés elején a labdáit. Aztán Garan Bálinték beindultak, összeállt a „barcikai nagyfal”, és máris négypontos volt az előny (8:12). Négy-öt pontos előnyüket jól tartották Péter Benedekék (13:18), a DEAC megújulni ebben a játékrészben már nem tudott (20:25, 0:1).
Leandro Lescayék ismét a jó blokkmunkával alapozták meg a hangulatot, majd amikor Bibók Balázs zsinórban a második pontját szerezte, időt kértek a hazaiak (8:13). A különbség ezúttal is állandósult, Kiss Mátéék kontroll alatt tartották ellenfelüket, így már kétszettes volt az előnyük (19:25, 0:2).
Az újabb térfélcserét a DEAC ezúttal koncentráltabban kezdte, és kétpontos előnyt harcolt ki magának (8:6). A Vegyész néhány ponttal később már visszavette a vezetést, a hajdúságiak bolgár ütője zsinórban három pontot is szerzett, így Toronyai Miklós jónak látta magához hívni övéit (16:14). Mezőnyben is nagyot mentek Cziczlavicz Dávidék, 18-nál ismét náluk volt az előny. Izgalmas lett a végjáték, 22:23-as állásnál a DEAC kért időt, 26:25-nél a VRCK. Egy kétes ítélet ezúttal a Kazincbarcikának jött jól, Péter Benedek pontja után pedig a hazaiak a második idejüket kérték ki. A meccslabdát végül Bibók értékesítette (26:28, 0:3).
Fontos győzelmet aratott a Vegyész a DEAC vendégeként, de nincs sok idő a következő mérkőzésig, hiszen vasárnap a MAFC-ot fogadják Igor Gnieckiék a Don Bosco Sportközpontban.
JEGYZŐKÖNYV
TIPPMIXPRO NBI EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
DEAC – Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (-20, -19, -26)
DESOK, Debrecen, 200 néző. V.: Barabás, Kósa.
DEAC: Óhidi, Tassev 12, Remete 3, Pavljuk 12, Elleh 7, Marlon 12. Csere: Török Zs. (liberó), Imre. Vezetőedző: Fodor Antal.
Vegyész: Gniecki, Lescay 13, Garan 5, Bibók 16, Péter B. 11, Cziczlavicz 4. Csere: Kiss (liberó), Török S., Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Toronyai Miklós: Gratulálok a csapatnak. Agresszívan szerváltunk, ami miatt a blokkvédekezésünk hatékony volt. A kettő-nullás előnynél kicsit visszább esett a teljesítményünk, a hazaiak jobbak voltak, de a végén mi örülhettünk. Ehhez külön gratulálok a játékosaimnak, férfimunka volt.
