Egy hét alatt három mérkőzés vár a Vegyész RC Kazincbarcikára: január 18-án Szegeden, négy nappa később Kecskeméten, 25-én pedig hazai pályán játszik a TippmixPro NBI Extraligában.
Mindhárom mérkőzésen a Vegyész lesz az esélyes, hsizen a szegediek, a kecskemétiek és a 25-i ellenfél, a Dág KSE sem tartózkodik jelenleg a tabellán az első nyolcban. A Tisza-partiak négy győzelemmel és kilenc vereséggel állnak a tizedik helyen, és ugyan a legutóbbi négy bajnokijukon egyaránt három szettben kaptak ki náluk erősebb csapatoktól, a saját szempontjukból decemberben két fontos győzelemnek is örülhettek.
A Vegyész eddig kétszer veszített mérkőzést, 11 alkalommal nyert, és ezeket az összecsapásokat rendre 3:0 arányban hozta. November 2-án a Don Bosco Sportközpontban a szegediek az első játszmában közel voltak a szettrabláshoz, de a következő két felvonásban már simábban veszítettek.
Ezúttal is győzelemre készül Toronyai Miklós együttese, a találkozó 18 órakor kezdődik a szegedi Városi Sportcsarnokban.
