Folytatódik a pontvadászat, a TippmixPro NBI Extraliga hétközi fordulójában a TFSE lesz az ellenfél. A fővárosiak otthona az a dr. Koltai Jenő Sportközpont, ahol a múlt hét végén a Vegyész RC Kazincbarcika kilenc szettet játszott a MOL Magyar Kupában.
Január utolsó napjaiban a Vegyész kis híján felülírta a magyar röplabdás társadalom elvárásait, hiszen olyan csatára késztette a Fino Kaposvárt, amelyre idén csak a címvédő MÁV Előre Foxconn volt képes ezidáig. A döntő játszmában azonban a somogyiak akarata érvényesült, akik később a végső győzelmet is megszerezték, a Vegyész pedig negyedik helyen zárt, miután a szombati helyosztón négy játszmában maradt alul a Prestige Fitness PSE-vel szemben.
Toronyai Miklós vezetőedzőt szerettük volna megszólaltatni néhány nap távlatából a kupadöntővel kapcsolatban, de a szakembert hagytuk pihenni. Vasárnapra ugyanis belázasodott, és az a televíziós közvetítés alatt is látható volt, hogy már nincs jól. Hétfőn ő nem is vett részt az edzéseken, Dudás Tamás az erőnléti, míg Vass Renátó a labdás edzést vezényelte.
A Vegyész szerdán 20 órától az ellen a TFSE ellen játszik, amely hazai pályáján valós veszélyt is jelenthet rá. Ugyan a két csapat őszi bajnokiját a VRCK simán nyerte, tavaly a dr. Koltai Jenő Sportközpontban csak az ötödik szettben tudta kiharcolni a győzelmet. A fővárosiak idén nyertek Miskolcon bajnokit, pontot raboltak a PSE ellen, és harcban vannak a nyolc közé kerülésért.
