A TippmixPro NBI Extraliga bronzéremért tartó párharcának második mérkőzésén a Vegyész RC Kazincbarcika háromszettes győzelmet aratott a Prestige Fitness PSE vendégeként. A sikernek köszönhetően a VRCK egy sikerre van a harmadik hely megszerzésétől.
Múlt hét csütörtökön, a párharc első felvonásán a PSE került kétszettes előnybe. Toronyai Miklós vezetőedző csapata még időben rendezte a sorait, és végül öt játszmában győzött. Kedden, a párharc második meccsén a Vegyész ezzel a lendülettel kezdett, és Cziczlavicz Dávid jó sáncmunkájával négypontos előnybe került. Előnyét csapata nem adta le, így behúzta az első szettet (20:25, 0:1).
A fordulást követően hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, de Vlado Milev és Leandro Lescay ihletett formában játszottak támadásban, Cziczlavicz pedig csak blokkban hozott a második játszmában három pontot (21:25, 0:2). A harmadik etap szorosabban alakult, az elején még a fináncok vezettek. Garan Bálinték azonban folyamatosan zárkóztak, majd fordítottak, és végül a kazincbarcikai center blokkjával ért véget a találkozó (22:25, 0:3).
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcában a Vegyész így már 2:0-ra vezet, és szombaton 17 órától, a Don Bosco Sportközpontban, saját szurkolói előtt lesz lehetősége feltenni az i-re a pontot.
JEGYZŐKÖNYV
TIPPMIXPRO NBI EXTRALIGA, 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Prestige Fitness PSE (4.) – Vegyész RC Kazincbarcika (3.) 0:3 (-20, -21, -22)
Budapest, Kőér utca, 140 néző. V.: Barabás, Adler.
PSE: Balogh 1, Tóth, Kispál 8, Kovács 6, Altunaga 9, Szalai. Csere: Bán (liberó), Tamási, Székely, Herczeg 1, Pozzobon 12, Mihálovits 1. Vezetőedző: Weczera Csaba.
Vegyész: Gniecki 2, Milev 12, Cziczlavicz 11, Lescay 15, Péter B. 5, Garan 6. Csere: Kiss (liberó), Török 1, Árva. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Toronyai Miklós: Gratulálok a srácoknak. Azt gondolom, hogy ahogy otthon feljöttünk mentálisan az első mérkőzésen, ez az eredmény még annak a hozadéka. Ezzel a hozzáállással maximálisan elégedett vagyok, és most nagy lépést tettünk az érem megszerzése felé. Azonban a párharcnak még nincs vége. Viszont otthon, hazai pályán, bátor, jó játékkal kell játszanunk. De nem akarok előre rohanni. Köszönjük a szurkolóknak, hogy kint voltak velünk a helyszínen, ismét remek volt a hangulat. Találkozzunk szombaton a Don Boscóban!
