A leány és fiú U17-esek is nagypéntek előtti napon játszották le utolsó előtti tornájukat, melyben a lányok csak szetteket tudtak lopni ellenfeleiktől, a fiúk viszont bebiztosították a helyüket a döntőbe.
Megkérdeztük a GreenPlan-VRCK két légiós játékosát, a bolgár Bobi Nikolovot, valamint a brazil Davi Pozzobont, hogy országukban milyen hagyománya van a húsvéti ünnepeknek.
A középszakasz nyolcadik fordulója nem úgy sikerült a legidősebb utánpótlás korosztályú csapatainknak, mint ahogy ők szerették volna.Ennek ellenére többször sikerült szoros szettekben megszorongatniuk ellenfeleiket. Több játékosunknak korukból kifolyólag ez volt az utolsó utánpótlás megmérettetése.
Leány U13-as csapatunk Nyírbátorban járt, ahol három mérkőzést játszott, melyből egyet 2-1-es sikerrel zártak. Fiú U13-as csapatunk pedig az idény egyik legjobb játékát mutatta az I. osztály élvonalába tartozó Kecskemét ellen.