Bronzérmes a Vegyész, heroikus küzdelemben győztünk ismét

Zsinórban harmadik alkalommal is legyőztük öt játszmában a MAFC csapatát, így bronzérmet szerzett a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika az Extraliga idei kiírásában. A döntő felvonásban a mieink 8-12-ről felállva nyertek 22-20-ra.

Azt mindenki tudta, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, és ezt a MAFC már az elejétől tudatosította is, hiszen gyorsan többpontos előnyt harcolt ki magának – 7-12-nél Toronyai Miklós, 12-12-nél Pápai Péter kért időt. Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a hajrában 21-18-ra lépett el a Vegyész. Hiába egyenlített gyorsan a MAFC, végül innen már csak egy pontot szerzett, Garan Bálinték ellenben négyet (25-22, 1-0).

A második szettet a MAFC kezdte jobban, és nem is igazán akarta kiengedni kezéből az irányítást. Toronyai Miklós a játszma derekára már mindkét idejét kikérte, és bár 18-21-nél még egy pillanatra felcsillant a remény, végül a vendégek azt csírájában elfojtották (19-25, 1-1).

A hétköznapi időpont ellenére népes Vegyész-tábor gyűlt össze a lelátón, amely rendületlenül buzdította csapatát. 2-5-öt követően 6-5-öt mutatott az eredményjelző, Davi Pozzobon ászát követően pedig kettő volt közte először a szettben (13-11). 17-nél érte utol a budapesti csapat a Vegyészt, a 20. egységet is előbb érte el. Péter Benedekék voltak azonban az élesebbek, óriási hangrobbanás követte az utolsó pontjuk megszerzését (25-21, 2-1).

A GreenPlan-VRCK rajtja végre jól sikerült, de ezúttal a MAFC tett tanúbizonyságot szívósságáról, és gyorsan visszakapaszkodott (11-10). Egyre szorosabb lett ez az etap is, a 20-at a vendégek érték el előbb, majd 20-22-re módosult az állás, és végül egyenlítés lett a vége (22-25, 2-2).

Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, Miklósi-Sikes Zétény egy ászértékű szervát bombázott, de a MAFC fordult minimális előnyben (7-8). Raico Altunaga megrázta magát (8-12), innen jött vissza még a meccsbe a VRCK, mi több, bronzlabdáig eljutott, többször is. Óriási mentések, megmozdulások jellemezték ekkor a találkozót mindkét fél részéről, de a nagy adok kapokból, a közönség hathatós segítségével, 22-20-ra nyert, és szerzett bronzérmet.

A párharcot így 3-1-re a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika nyerte!

JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, 3. HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika (4.) – MAFC (3.) 3-2 (22, -19, 21, -22, 20)

Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 580 néző. V.: Jámbor, Szarka.
Vegyész: Nikolov 2, Péter M. 4, Garan 13, Pozzobon 22, Péter B. 17, Cziczlavicz 12. Csere: Kiss M. (liberó), Miklósi-Sikes 15, Kisházi. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MAFC: Tamási 6, Kiss D. 17, Katona 8, Altunaga 40, Veres 8, Tomanóczy 8. Csere: Lassu (liberó), Sárik-Veress, Kecskeméti 2. Vezetőedző: Pápai Péter.

Toronyai Miklós: Mind a két csapatnak szeretnék gratulálni, le a kalappal a fiúk előtt. A szurkolóink olyan légkört teremtettek, ami bizonyítja, Kazincbarcikán igény van a minőségi röplabdára. Mi elindultunk egy úton, azon vagyunk, hogy folytassuk a munkát. A mérkőzésen idegesek voltunk, ami szerintem érthető, ahogy az is, hogy fiatalok vagyunk, így többet rontunk néha. Szépen csillog ez a bronzérem.