Hibátlan szombatot és négy győzelmet hozott a hétvége

A mögöttünk hagyott hét végén elrajtolt az utánpótlás számára a teremröplabda-szezon, a Vegyész csapatai közül az U20-as lányok és fiúk, valamint az U15-ös fiúk léptek pályára. Nem is eredménytelenül.

A sort a lányok nyitották pénteken, akik ezúttal csak egy mérkőzést játszottak, méghozzá a nyírbátori Báthory ellen. A mieink fantasztikus hangulatban, jó 50 néző előtt örülhettek a háromszettes győzelemnek, ami egyben Kozma-Kundrák Eszter vezetőedző debütálása is volt.

Leány U20 III. osztály, KELET B, alapszakasz, 1. forduló
VRCK – Báthory 3:0 (16, 8, 14)

Vegyész Röplabda Akadémia, Kazincbarcika, 48 néző. V.: Taskó.
Vegyész: Várnagy, Maczuga, Helmeczi, Debreceni, Kis (csapatkapitány), Salagvárdi, Nagy (liberó), Dankó (liberó), Pecze, Virágh, Molnár, Béres. Vezetőedző: Kozma-Kundrák Eszter.


Szombaton U15-ös fiú csapatunk a vártnál sokkal jobban szerepelt, legalábbis Kundrákné Zsuzsanna vezetőedző elmondása alapján. A Vegyész fiataljai előbb a MEAFC-Felsőzsolcát verték 3:0-ra, majd a házigazda KESI Röplabda Akadémia B-t fektették két vállra két szoros és két sima játszmában.

Fiú U15 II. osztály KELET, alapszakasz, 1. torna
MEAFC-Felsőzsolca – VRCK 0:3 (20, 13, 20)
KESI-R.A. B – VRCK 1:3 (22, -21, -11, -7)

Vegyész: Szőke (csapatkapitány), Pitényi, Volenszki, Maczuga, Kohut, Hekkel, Hegyaljai (liberó), Kmoch (liberó), Bandula, Nahaj, Orosz, Nagy, Farkas, Diczházi. Vezetőedző: Kundrákné Zsuzsanna. Másodedző: Lukács Patrik.

„Először is óriási gratuláció a csapatomnak, hiszen ezekhez a mai győzelmekhez a csapat mind a tizennégy jelen lévő játékosa hozzájárult” – fogalmazott a vezetőedző a hétvégén. „Két fontos mérkőzést sikerült megnyernünk rögtön az első fordulóban, ami nagy meglepetést okozott számunkra, hiszen még nem tartottunk ott, ahol szerettük volna, hogy tartsunk az első tornára. Viszont ez egy nagyon jó visszacsatolás, hogy ennyire az utunk elején is mérkőzéseket tudunk nyerni. Legfőbbképpen a nyitásainkkal tudtunk az ellenfeleink fölé kerekedni, illetve kreatív és okos játékot tudtunk játszani. Vannak még játékelemek, amikben fejlődnünk kell, és amennyiben ezekben is sikerül felzárkóznunk, akkor esélyünk lehet elérni a célunkat, ami az első osztályba való feljutás.”


Vasárnap a másodosztályban szereplő VRCK-Tiszaújváros Debrecenbe utazott. A vegyesen kazincbarcikai és tiszaújvárosiakból álló csapaton nagyon látszódott az összeszokatlanság, illetve az, hogy a Tisza-parti fiúk közül vannak olyanok, akik egy éve kezdték még csak el a röplabdát. Olasz Gyula vezetőedző bízik abban, hogy fordulóról fordulóra jobbak lesznek fiatal csapatával.

Fiú U20 II. osztály Kelet, alapszakasz, 1. torna
DEAC – VRCK-Tiszaújváros 3:0 (19, 18, 8)
Gyöngyösi Röplabda SE – VRCK-Tiszaújváros 3:0 (20, 18, 26)

Vegyész: Hadobás (csapatkapitány), Firtkó, Molnár, Jenei, Gál, Balla, Mészáros (liberó), Lipták, Brunyászky, Homoky. Vezetőedző: Olasz Gyula.


Az élvonalban szereplő U20-as csapatunk hazai pályán indította a szezont, de a Dág ellen nem tudott azon a szinten teljesíteni, amire valójában képes. A DSE Röplabda Akadémia ellen már sokkal kompaktabb játékot mutattak a mieink, és bár csak az ötödik játszmában dőlt el a mérkőzés sorsa, az VRCK-sikert szült.

Fiú U20 I. osztály, alapszakasz, 1. torna
VRCK – Dág 0:3 (-18, -17, -17)
Vegyész Röplabda Akadémia, Kazincbarcika, 38 néző. V.: Nagy, Horváth.
VRCK – DSE Röplabda Akadémia 3:2 (18, 20, -19, -23, 11)
Vegyész Röplabda Akadémia, Kazincbarcika, 41 néző. V.: Nagy, Horváth.
Vegyész: Melher (csapatkapitány), Deák, Ispán, Lukács, Dankó, Pilisi, Lévai (liberó), Csordás (liberó), Zámborszky, Dávid. Vezetőedző: Szikszai Marcell. Másodedző: Molnár Sándor. Statisztikus: Lukács Patrik.

„A Dág ellen sajnos nem tudtuk úgy elindítani a szezont, ahogy szerettük volna. Nem sikerült csapatként működni és emellé rengeteg egyéni hibát vétettünk, ami miatt teljesen reális eredmény született” – értékelte a vasárnapot Szikszai Marcell vezetőedző. „A két meccs között hatásos volt a ‘szidás’, mert csapatként nagyon jól működtünk a Dunaújváros ellen az első két szettben, ahol le is domináltuk ellenfelünket. Aztán sajnos jött egy hullámvölgy, ahol újra rengeteg hibával játszottunk, és így döntő játszmára került sor. Izgalmas, idegörlő, hibákkal teli játszma volt, ahol nekünk sikerült hamarabb rendezni a gondolatokat, és a végére kevesebb hibával, egy csapatként nyertünk. Eredetileg egy győzelmet vártam a naptól, amit sikerült teljesíteni és emiatt gratulálok a srácoknak, boldog vagyok. A játékunkat van hova fejleszteni, de szezon elején járunk. Elkezdtünk csapatként működni és ez eredményességet is hozott, ezen az úton kell továbbmenni.”