Idén is debütált egy saját nevelésű fiatalunk az élvonalban

A Vegyész RC Kazincbarcika összességében jól áll saját nevelésű röplabdázókkal, és klubunk célja az, hogy minden évben lehetőséget adjon a fiataloknak a bemutatkozásra.

A felnőtt csapatban való szereplésért azonban meg kell dolgozni, Toronyai Miklós vezetőedző „csak úgy” nem adja meg a bizonyítási lehetőséget senkinek. Utánpótlásunkban vannak olyan fiatalok, akik fel-fel keltik az U22-es magyar válogatott kapitányának a figyelmét, és idén Lukács Dániel bizonyítási lehetőséget is kapott, rögtön az 1. fordulóban.

A Szalézi gimnázium tanulója még csak 17 éves, első éves az U20-asok között, de már tavaly debütált a legmagasabb up-korosztályban. A hétfői mérkőzésen jó két szettnyi lehetőséget kapott a szélső ütő, ez alatt négy pontot szerzett, hármat támadásból.

„Reméltem, hogy lehetőséget kapok, mert tudtam, hogy a Dunaújváros játékosai zömében velem egykorúak, illetve a vezetőedző is mondta, számíthatok a pályár lépésre” – emlékezett vissza Lukács. „Mivel ez volt az első extraligás meccsem, ráadásul hazai pályán, kicsit izgultam, de a többiek folyamatos biztatása segített gyorsan túllendülni ezen. Életem egyik legjobb élménye volt, elképzelhetetlen érzés volt ott állni a sok szurkoló előtt, tudva, hogy ez egy óriási mérföldkő a karrieremben.

A Vegyész felnőtt kerete jelenleg 13 játékost számlál, ebből nyolcan saját nevelésűek: Árva Milán, Péter Márton, Bibók Balázs, Fecske Szabolcs, Garan Bálint, Cziczlavicz Dávid, Melher Milán és Lukács. Utóbbi öt játékos egyaránt Toronyai alatt debütált a felnőttek között.