Munkába állt felnőtt csapatunk

Habár a létszám még közel sem teljes, felnőtt csapatunk így is megkezdte a felkészülést az előttünk álló szezonra. Toronyai Miklós vezetőedző távollétében Vass Renátó másodedző tartja a foglalkozásokat.

Hétfő délelőtt találkoztak a játékosok és a szakmai stáb tagjai, persze foghíjasan. Toronyai Miklós vezetőedző ugyan jelen volt, azonban Dudás Tamás erőnléti edző, valamint a hat válogatott játékosunk (Bibók Balázs, Cziczlavicz Dávid, Garan Bálint, Kiss Máté, Péter Benedek és Török Soma) készül az Európa-bajnoki selejtezőkre Nyíregyházán, így ők igazoltan voltak és lesznek távol augusztus 25-ig. Juan Lescay vízumkérelme folyamatban van.

Toronyai megosztotta a játékosokkal, hogy távollétében Vass Renátó felel a munka irányításáért, és ő – mármint vezetőedzőnk – augusztus 19-én fog először edzést vezényelni, 25-én pedig már a válogatott kerettagok is munkára fognak jelentkezni.

Az eligazítást követően másodedzőnk felmérte a játékosok aktuális állapotát a pályán és a konditeremben egyaránt. Labdával egyelőre csak elvétve fognak találkozni a játékosok a következő két hétben, a programban az erőfejlesztésen lesz a hangsúly, csütörtökön pedig egy rövid túra vár rájuk.

Az első edzésen Árva Milán, Péter Márton, Fecske Szabolcs és a lengyel Igor Gniecki mellett fiatalok is jelen voltak, így Melher Milán, Lévai Péter és Deák Levente. Klubunkhoz csatlakozik még egy fiatal erdélyi tehetség, Szilágyi Kristóf is.

Honlapunk érdeklődésére Toronyai elárulta, miután az FIVB nem engedélyezte az MRSZ-nek, hogy hamarabb kezdődjön a férfi bajnokság, ezért az október 20-án veszi kezdetét. A hosszú felkészülési időszakot edzőmeccsekkel, felkészülési tornákkal szeretné a stáb kitölteni, amelyek nagy része már fixálódott is – ezek időpontjairól tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat.