A TippmixPro NBI Extraliga alapszakaszának 7. fordulójában a Vegyész 3:0-s győzelmet aratott a Kecskeméti RC ellen szombaton a Don Bosco Sportközpontban.
A tavalyi cspaatához képest a Kecskemét még rutintalabb lett a nyáron, hiszen több alapember is távozott, Török Soma például Kazincbarcikára. Ő ezúttal a kezdőben kapott helyet, akárcsak Árva Milán és Péter Márton. Utóbbi jól meg is nyitotta a vendégeket (11:3), Péter Benedek pedig a hálónál volt eredményes (16:4). Árváék kézben tartották a nyitó játszmát, 19 perc alatt véget is ért az (25:13, 1:0).
Melher Milánt is pályára küldte Toronyai Miklós vezetőedző, a fiatal center is szerzett támadásból egy pontot a második szett elején. Ez a játékrész szorosabban indult, de Cziczlavicz Dávidék zsinórban három blokkot is hoztak, ami a vendégeket időkérésre késztette (9:5). A különbség előbb állandósult, majd tovább nőtt (19:11), így Toronyai bátran pályára küldte azokat is, akik eddig kevesebb bizonyítási lehetőséget kaptak (25:18, 2:0).
Melher és Lescay jeleskedtek a pontszerzésben a meccs elején, a kecskemétiek főleg azért nem voltak leszakadva, mert több ki nem kényszerített hibát vétett a Vegyész (10:7). Ennek volt köszönhető, hogy pillnatokon belül egalizáltak az alföldiek, majd a vezetést is átvették (11:12). Ez sokáig nem tartott, Árva vezetésével a VRCK stabilizálta játékát (20:15), és végül háromszettes győzelmet aratott (25:16, 3:0).
A Vegyészre szerdán hétközi forduló vár Debrecenben, majd december 7-én a MAFC-ot fogadja.
JEGYZŐKÖNYV
TIPPMIXPRO FÉRFI NBI EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika – Kecskeméti RC 3:0 (13, 18, 16)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 210 néző. V.: Szabó, Tillmann.
Vegyész: Török S. 3, Péter M. 10, Garan, Árva 14, Péter B. 12, Cziczlavicz 8. Csere: Kiss (liberó), Melher 3, Lescay 10, Fecske (liberó), Lukács, Bibók. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Kecskemét: Kocsis 1, Bari 3, Szabó Cs. 6, Szabó A. 10, Farkas, Nagy 3. Csere: Bogdán (liberó), Zoltai 4, Komáromi 6., Török Sz. Vezetőedző: Deák Márk.
Toronyai Miklós: Gratulálok a fiúknak a győzelemhez. Megyünk tovább, készülünk a jövő hétre, mert két fontos mérkőzés vár ránk. Örülök, hogy ezt a találkozót komolyan vettük, és hellyel-közben kézben tartottuk azt.
