A bánhorváti iskolában röplabdázott a VRCK

Kedden Bánhorvátiban, a Kazinczy Gábor Általános Iskolában járt, és népszerűsítette a röplabdát a Vegyész RC Kazincbarcika együttese. Az intézmény segítséget is fog kapni egyesületünktől.

Földi Tibor testnevelő az érdeklődésünkre elárulta, az utóbbi hónapokban egyre több diák kezdett el röplabdázni, néhányan már mérkőzésen is jártak Kazincbarcikán. Emiatt is döntött úgy a testnevelő, hogy ideje beindítani a komolyabb röplabda-képzést. Ebben klubunk abszolút partner, a szakmai segítség mellett idővel tárgyi eszközökkel is szeretnénk a Kazinczy Gábor Általános Iskolának segíteni.

A Vegyész játékosai egy rövid bemutatkozást követően egymás ellen játszottak, majd bevonták a diákokat, akiknek az alapvető érintéseket mutatták meg. Az óra végén jöhetett a közös kép, majd Toronyai Miklósék örömmel készítették a szelfiket, és osztották az autogramokat a fiataloknak.

(Fotók: vrck.hu)

Most megoszthatja másokkal is: