A legjobb 12 között vannak serdülőink

Ahogy arról korábban beszámoltunk, veretlenül végzett középcsoportja élén U17-es, azaz serdülő csapatunk. Egy kedvező sorsolás esetén akár még a hatos döntőre is lehet esélye Toronyai Miklós együttesének.

A faitalok most a sorsolást várják, hiszen egy szerencsés húzásnak köszönhetően egy olyan csoportba is kerülhetnek, ahonnan reális esélyük lehet a továbbjutásra, az országos hatos döntőbe kerüléshez.

„Korábban két feladóval játszottunk, legutóbb viszont eggyel, Kondor Kristóffal, Lőrinc Ákos pedig feladó-átlózott, amit nagyon élvezett” – fogalmazott honlapunknak Toronyai. „Nem lesz könnyű a folytatás, mert ha két, nálunk erősebb csapatot kapunk, akkor óriási szerencsére is szükségünk lenne a továbbjutáshoz. Ha viszont már eleve egy könnyebb csoportba kerülünk, akkor bizakodhatunk. Elvárás nincs, hiszen ez a csapatunk nem játszik régóta együtt, sokan pár éve kezdtek csak röplabdázni, úgyhogy már az is megsüvegelendő, amit eddig elértek.”

A hétvégén U13-as és U15-ös leány csapatunk is idegenben játszik, míg a VRCK-Szalézi U21 hazai környezetben, 14 órától a Don Bosco Sportközpontban lép pályára. A férfiak találkozója 18 órakor kezdődik a Debreceni EAC ellen.

(vrck.hu, archív)