Árva és Juhász mellett még hárman érkeztek

A Vegyész RC Kazincbarcika NB I-es férfi röplabdacsapatában folytatja pályafutását Árva Milán és Juhász Péter is – mindketten a klub neveltjei, így mondhatjuk, hazatértek. Mellettük még hárman érkeztek: Banai Máté, Bene Róbert és Török Roland. Élvonalbeli csapatunk hétfőn kezdte meg a felkészülést a 2015/16-os szezonra.

DSC_0266[1]Árva és Juhász is Kazincbarcikán kezdett el röplabdázni, azonban mind a ketten váltottak néhány évvel ezelőtt: Juhász a sokszoros magyar bajnok és kupagyőztes Fino Kaposvárhoz szerződött, míg Árva a Kecskeméti RC-t erősítette. Váltásuk nem volt hiábavaló, hiszen mind a ketten örülhettek bajnoki címnek, címeknek, illetve kupaelsőségnek, elsőségeknek is.

„A junior döntő után kezdtük el komolyabban tárgyalni Dudás András csapatmenedzserrel” – mondta a vrck.hu-nak Árva, aki univerzál és szélső ütő poszton is bevethető. „Azért döntöttem a visszatérés mellett, mert most nagyobb esélyt látok a Vegyészben, hiszen két csapattársam is ideigazolt, ráadásul Peti is hazatért. A célom az, hogy a bajnokságban és a kupában is döntőt játsszunk.”

Juhász két-két bajnoki- és kupaelsőséget könyvelhetett el Kaposváron, de örül, hogy ismét kazincbarcikai színekben léphet majd pályára.

„A nyáron Dudás András felvázolta nekem a klub terveit” – árulta el a magyar válogatott center. „Fontos szempont volt a döntésemben, hogy ismét itthon játszhatok. Úgy gondolom, hogy a mostani csapat jó esélyekkel indul, a bajnokságban és a kupában is eredményes lehet. Kétezer-tizenkettőben bronzérmes lettem a Vegyésszel a bajnokságban, ezt mindenképpen szeretném egy fényesebb medáliára cserélni.”

Ahogy már Árva is említette, két csapattársa is a VRCK-t választotta. Török feladó, Banai pedig center, mind a ketten utánpótlás-válogatott játékosok. Előbbi elárulta, először elutasította a VRCK ajánlatát, hiszen külföldre szeretett volna igazolni.

„A légiós élet sajnos még nem jött össze, de mindenképpen szükségem volt a váltásra, és úgy gondolom, itt tudok még fejlődni, ezért igent mondtam a későbbi megkeresésre” – mondta a tehetséges feladó, aki a 2013/14-es szezonban mindkét fronton aranynak örülhetett a Kecskemét szerelésében. „A célom természetesen az, hogy a bajnokságot és a kupát is megnyerjük, valamint szeretnék sokat fejlődni.”

DSC_0275[1]

Banai akkor még nem volt a Kecskemét játékosa, amikor Árva és Török duplázott az alföldi csapattal, hiszen abban az idényben a Dunaferrt erősítette. Tavaly több csapat is hívta, a Vegyész is, viszont a KRC mellett döntött, idén azonban már a borsodiakat erősíti.

„Tavaly is hívtak már ‘Barcikára, de akkor még nemet mondtam, a mostani döntő után azonban igennel feleltem” – emlékezett vissza Banai. „Kazincbarcikának egy nagy múlttal rendelkező röplabdacsapata van, emellett minőségi játékosai is. Az előző szezonban megviselt, hogy a bajnoki- és a kupadöntőt is elveszítettük a Kecskeméttel, éppen ezért szeretnék még jobb játékos lenni. Az elmúlt években sokat tanultam, ezeket szeretném kamatoztatni, hogy a csapat hasznára legyek. Úgy gondolom, sikeréhes csapat jött össze a Vegyésznél.”

Bene a Szolnoknak intett búcsút, és a liberó úgy véli, fejlődése szempontjából jó döntést hozott.

„A junior-döntő után keresett meg Dudás András, felvázolta nekem a terveket, lehetőségeket” – osztotta meg velünk emlékeit a sokszoros u-válogatott játékos, aki több utánpótlás döntőn is megkapta a legjobb védekezőnek járó díjat. „Fiatal vagyok, terveztem már a klubváltást, mert úgy érzem, ez szükséges a fejlődésemhez. Azért döntöttem a Vegyész mellett, mert vonzóak a profi körülmények, a csapat mellett álló szakmai stáb. Fontos volt, hogy a keret is erősebb, jobb a játékosállomány. Az új szezonban szeretném a lehető legjobban segíteni a csapatot, a legfényesebb érmekért akarok csatázni.”

Ott voltunk természetesen az első edzésen – ahogy az Észak-Magyarország, a Városi Televízió, a Borsodi Regionális TV és a SajoMente.hu -, és megszólaltattuk Dudás András csapatmenedzsert és Toma Sándor vezetőedzőt is. A velük készített riportokat holnap, azaz kedden olvashatják majd el.

tm