Az egyenlítés a cél az elődöntőben

Csütörtökön 19 órától a GreenPlan-VRCK a Fino Kaposvárt látja vendégül a Don Bosco Sportközpontban az Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén.

Igazán kiváló mérkőzést hozott az első összecsapás, hiszen az ötszettes derbit csak alapos túlórában nyerte a házigazda Kaposvár 27-25-re – ugye ekkor már csak 15-ig kellene mennie a szettnek. A színvonalra sem lehetett panasz, de sajnos a GreenPlan-VRCK nem tudta elvenni az első mérkőzésen a somogyiak pályaelőnyét.

Nem is volt top formában Toronyai Miklós együttese, hiszen Páez Carlos kisebb sérüléssel bajlódik, Lukasz Ciupa lázasan vállalta a játékot, de Juhász Péternek is voltak egészségügyi gondjai az elmúlt másfél hétben. Ez azonban Ruben Wolochin gárdájára is igaz, ő mellettük sem áll mindig ott Fortuna ezen a téren, habár az első meccsen mégis ők örülhettek.

„Közhely, de újat mutatni már lehetetlen egymásnak, nagyon jól ismeri egymást a két csapat” – mondta Toronyai a vrck.hu érdeklődésére. „Sajnálom, hogy mi veszítettünk, de éppen az ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy visszaszerezzük a nézőket. Nem volt jó látni a sok üres széket Kaposváron, szerencsére nálunk kicsit jobb a helyzet: egyrészt a csarnokunk sem háromezres, csak ezres, másrészt jóval többen járnak ki a meccseinkre. Bízunk is a közönségünkben, remek hangulat mellett szeretnénk egyenlíteni az elődöntőben.”

A mérkőzésre a belépés díjtalan, és azt a hunvolley.tv élőben fogja közvetíteni.