Az érmet veszik célba a juniorok is

A héten megkezdődik a bronzcsata a férfi röplabda NB I-ben, a Vegyész RC Kazincbarcika a Dági KSE csapatával fog csatázni a dobogó legalsó fokáért. A mögöttünk hagyott hétvégén a juniorok is kitettek magukért, hiszen bejutottak a hatos döntőbe, ahol éremért akarnak csatázni Bagó László fiai.

A Vegyész juniorjai az alapszakaszt a negyedik helyen zárták a Kaposvár, a Kecskemét és a Dunaújváros mögött, így a múlt hétvégén Kazincbarcika is rendezhetett egy tornát. Mivel csapatunk első helyen zárt, megelőzve a Szolnokot és a Sümeget, automatikusan kvalifikálta magát a hatos döntőbe, melynek időpontja és helyszíne még nem ismert.

„Hoztuk a kötelezőt, a Szolnokot könnyedén vertük három szettben” – mondta Bagó edző a vrck.hu-nak. „A Sümeggel tétmeccsen végül nem játszhattunk, hiszen a bakonyiak hat játékossal jöttek el, akik közül egynek lejárt a sportorvosija. Azonban barátságos meccset így is játszottunk velük, mivel nem kis utat tettek meg azért, hogy pályára lépjenek.”

A Szolnok ellen Balázs Dávid csapatkapitánynak zúzódott ujjal kellett játszania, de a feladó így is felnőtt a feladathoz, ahogy a felnőtt csapatban alapembernek számító Blázsovics Péter, Szabó Máté kettős is.

„A három idősebb játékosunk jó teljesítményt nyújtott, külön nem is kellett senkit sem motiválni, hiszen a csapat tudta, komoly a tét” – folytatta Bagó. „Budai Balázs, aki még nincs tizenhét éves, kicsit nehezebben rázódott bele a szolnoki meccsbe, de végül ő is felvette a ritmust. Balogh Erik, Pallós Gergő és Veres Dávid is kitett magáért, így megérdemelten jutottunk a hatos döntőbe, ahol éremért szeretnénk játszani. Erre minden esélyünk megvan, hiszen az alapszakasz-harmadik Dunaferrt itthon három szettben legyőztük.”

tm