Az utolsó lépés a legnehezebb – előzetes

Csütörtök este (Városi Tornacsarnok, 17:30) a Vegyész RC Kazincbarcika kiharcolhatja a férfi röplabda NB I fináléjában való szereplést, amennyiben az elődöntő 4. mérkőzésén legyőzi a Kecskeméti RC-t.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA – KECSKEMÉTI RC
2016.04.14, 17:30, Kazincbarcika, Városi Tornacsarnok. Belépő: 400 forint.
Jv-k: Adler, Ujházi, Mocsnik, Szarka.
Az esemény Facebook-oldala.
Az állás az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban: 2-1 a Kazincbarcika javára.

Hétfőn a Vegyész nem akármilyen küzdeni akarásról tett tanúbizonyságot, hiszen úgy nyert a Kecskemét vendégeként öt szettben, hogy az első két játékrészt elveszítette. A csapat és egyben a mérkőzés legjobbja a 48 pontig jutó Szabó Dávid volt – őt kérdeztük a harmadik összecsapás után, a csütörtöki rangadó előtt.

„Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi játszódott le a többiek fejében kettő-nullás hazai vezetésnél, csak a saját nevemben tudok nyilatkozni” – mondta honlapunknak a 26 éves átló. „Próbáltam a játékkal törődni, nyerni akartam. Mindkét csapat nagyon fáradt volt, de mi fizikálisan és mentálisan egy picit jobbak voltunk ezúttal. Ilyenkor a koncentráción már nagyon sok múlik. Szeretnénk lezárni csütörtökön a párharcot, hiszen a saját szurkolóink előtt léphetünk pályára.”

A Vegyész játékosai csütörtökig három edzésen vesznek részt, illetve szerdán videóznak egyet, hogy átbeszéljék a taktikai dolgokat is. Eddig egy nap szünet volt két mérkőzés között, ezúttal viszont két nap áll a felkészülésre. Toma Sándor vezetőedző fiai jó állapotban vannak, viszont az mindenképpen plusz motivációt jelent a számukra, hogy a lelkes barcikai drukkerek előtt vívhatják ki a döntőt.

A lényegi dolgok a pályán fognak eldőlni, de ha a nyitásfogadás olyan hatékony lesz, mint eddig (Dudás Tamás mutatói kimagaslóak voltak hétfőn), akkor a feladó könnyebben tudja megmozgatni az ellenfél sáncát, nagyobb helyzetbe hozva ezzel ütőit. A még mindig a térdével bajlódó Kovács Zoltán is harcra kész, ahogy az eddigi, úgy a csütörtöki összecsapást is vállalni tudja.

Természetesen a kecskemétiek sem adták fel a párharcot. Dávid Csanád, a KRC meghatározó játékosa klubja hivatalos oldalának elmondta, talán kicsit könnyen elhitték a hétfői meccsről, hogy megnyerték, de csütörtökön javítani akarnak.

„Talán túl korán elhittük, hogy megvan a győzelem” – idézi a kecskemetiroplabdaclub.hu Dávidot. „A Kazincbarcika gyorsan összekapta magát, és ki is egyenlített. A folytatásban egyre több volt a hiba nálunk, nem működött a ütőjátékunk, és nem tudtuk semlegesíteni Szabót sem. Ezek összessége vezetett a vereséghez. Óriási a tét, nyernünk kell, mert a döntőbe jutás a cél. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen idegen környezetben mindig nehezebb jól teljesíteni, főleg egy ilyen ellenfél ellen. Igaz, szombaton sima három-nullás vereséget szenvedtünk, de az alapszakban tudtunk három-kettes győzelmet aratni ellenük, szóval nincs lehetetlen.”

A SZORZÓK MÁR A VEGYÉSZNEK KEDVEZNEK
Hétfőn még 2.50-es szorzóval lehetett fogadni a Kazincbarcika idegenbeli bravúrja, míg csütörtökön már 1.40 ez a szám. Ebben persze szerepet játszik a hazai pálya is, na és persze az, hogy a VRCK átvette a vezetést. A KRC győzelmére 2.50 az odds.

A Vegyész eredményei, programja az elődöntőben
1. mérkőzés: Kecskemét, Kecskemét – Vegyész 3-2 (19, -22, 19, -21, 14)
2. mérkőzés: Vegyész – Kecskemét 3-0 (28, 20, 24)
3. mérkőzés: Kecskemét – Vegyész 2-3 (25, 20, -21, -21, -13)
4. mérkőzés: 2016.04.14, csütörtök, 17:30, Kazincbarcika, Vegyész – Kecskemét
5. mérkőzés: 2016.04.17, vasárnap, 18:00, Kecskemét, Kecskemét – Vegyész (ha szükséges)

tm (Fotó: boon.hu / Ádám János)