Bajnokcsapat! – sajtóvisszhang képgalériákkal, videóval!

Története negyedik magyar bajnoki címét nyerte szombaton a VRC Kazincbarcika. Összeszedtük a hazai és a nemzetközi sajtóban megjelent írásokat a teljesség igénye nélkül.

A HAZAI SAJTÓBAN

Kezdjük a sort az Origo cikkével. Lantos Gábor az írása végén kiemelte, hogy a kazincbarcikai publikum felállva, vastapssal jutalmazta a díjátadón Demeter Györgyöt és a kaposvári csapatot – ilyet magyar sportpályákon nem igazán lehet látni, jegyezte meg a szerző.

A Nemzeti Sport részéről Roska Emese Boglárka tudósított a helyszínről. „Trónfosztás” címet kapta a vasárnapi lapban megjelent anyag, hétfőn pedig a főszereplők fejtették ki véleményüket fél oldalon. A szerző kiemelte, 12 év után tudott ismét bajnokságot nyerni a VRCK, ráadásul a címvédőt sikerült két vállra fektetnie egy kemény párharcban.

Kovács Loretta fantasztikus képeket készített a szombati mérkőzésről, valamint az azt követő díjátadóról és ünneplésről. Galériáit a Kolorline.hu-n lehet megtekinteni.

Az Észak-Magyarország hétfői számának címlapján a friss bajnokok szerepelnek, a részletekről Molnár István számol be a 11. oldalon. A lap internetes felületén, a boon.hu-n pedig már elérhető Bujdos Tibor képgalériája.

Természetesen a televíziós társaságok sem tétlenkedtek. A város tv-je, a Kolor TV négy kamerával közvetítette online a találkozót. 17 órától már edzői nyilatkozatokkal jelentkezett Brézai Zoltán riporter, a meccs alatt pedig klubunk utánpótlás-edzője, Bokor Elek volt a szakkommentátor. A meccs utáni megszólalások sem maradhattak el természetesen. Nézze vissza a találkozót:

Az M4 Sport mellett az Echo TV stábja is kint volt szombaton a Don Bosco Sportközpontban, híradóikban több percben számoltak be a barcikai aranyéremről.

A NEMZETKÖZI SAJTÓBAN

A világ legnagyobb, kizárólag röplabdával foglalkozó oldala, a worldofvolley.com sem feledkezett meg a kazincbarcikai sikerről.