Banai: Itt akarok megöregedni

Remekül érzi magát Kazincbarcikán a VRCK magyar válogatott centere, Banai Máté.

A még mindig csak 22 éves játékos három szezon óta erősíti a VRC Kazincbarcikát. Idén duplázott a csapattal, miután a Magyar Kupa után a bajnokságot is sikerült megnyernie, és mivel a felnőtt válogatottba is kazincbarcikaiként került be, úgy érzi, soha nem szeretne távozni a sárga-kékektől.

„Én már a meccs előtt is azt mondtam, nem szabad lebecsülni a Kaposvárt, nem véletlenül rekordbajnok” – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Banai Máté még a finálé utolsó összecsapását követően. „Ugyanakkor sajnálom, hogy nyertek egy meccset ellenünk, mert különben veretlenül lettünk volna aranyérmesek. Szeretem én a drámát, örülök az ilyen nagy csatának, csak mi nyerjünk a végén. Ez a harmadik évem itt, és most úgy érzem, sosem szeretnék innen távozni, itt akarok megöregedni.”

Banai ezúttal is a válogatottal készül, amellyel csütörtökön már el is utaztak Splitbe, ahol a horvátokkal játszanak az Európa Liga ezüst sorozatában.

„Azt egy kicsit sajnálom, hogy nem volt néhány nappal több pihenő a bajnoki döntő után, nem esett volna rosszul. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, várom már, hogy elkezdődjön az Európa Liga” – ezt már honlapunk érdeklődésére mondta a Kunhegyesről indult center.

Fotó: vrck.hu / archív