Biztonságban hazatértek brazil légiósaink

A koronavírus-járvány miatt a nemzetközi repülőtereken komoly szigorításokat vezettek be, éppen ezért klubunk leült egyeztetni a kialakult helyzetről két brazil légiósával, Marcílio Bragával és Rodrigo Moraesszel.

Marcílio Braga 2019 nyarán érkezett klubunkhoz, a szövetség statisztikai oldala alapján 18 bajnoki mérkőzésén 246 pontot szerzett, csak támadásból 217-et, ami a második legtöbb az átlók rangsorában. Rodrigo Moraes idén januárban csatlakozott a Vegyészhez, hamar beilleszkedett, és a liga második leghatékonyabb támadójának bizonyult 62 százalékos befejezéssel.

A pályán kívül Braga és felesége rengeteg turisztikai látványosságot is meglátogattak hazánkban, melyekre örömmel fognak visszaemlékezni, míg Moraes a klub által biztosított lehetőségekre hívta fel fiatal csapattársai figyelmét.

„Azért jöttem ide, hogy magyar bajnok legyek, de sajnos az élet közbeszólt, és most sokkal fontosabb dolgok is vannak a sportnál” – mondta Braga. „Kedves, őszinte embereket ismerhettünk meg, ha problémánk volt, mindig tudott valaki segíteni. Több fiatal csapattársammal is beszélgettem, mi szükséges ahhoz, hogy valaki igazán profi legyen, a pályán és azon kívül egyaránt, remélem, megfogadják a tanácsokat. Mudóval úgy gondoljuk, szerencsés helyzetben vannak azok a magyar játékosok, akik ennél a klubnál vannak, mert a körülményekre és a feltételekre nem panaszkodhatnak. Brazíliában rengeteg röplabdázó van, ha valakinek nem megy a játék vagy nem úgy teljesít, ahogy azt elvárják tőle, már másnap találnak helyette mást. Magyarországon most még más a helyzet, kevesebb a játékos. A Vegyész kerete nagyon fiatal, remélem, értékelni tudják a játékosok azt, milyen jó helyen dolgozhatnak.”

Moraes múlt hét szombaton, Braga hétfőn ért haza, mindkettejük útja zökkenőmentes volt.