Bokor a junior és az ifi, míg Surányi a serdülő csapat edzője lett

Bokor Elek és Surányi István az idei évtől már nem tagja a Vegyész RC Kazincbarcika felnőtt csapatának, azonban továbbra is maradnak a klub alkalmazásában, és példájukat többen is követhetik a jövőben.

Surányi István itt még edzésen, de az idei évtől már edző lesz. Fotó: Tóth Milán

Bokor Elek és Surányi István is nehéz időszakban érkezett a klubhoz, akkor, amikor profi szerződést az együttes nem tudott ajánlani. Mind a ketten folyamatosan végezték polgári munkájukat is a röplabda mellett: Surányi a műszak lejárta, Bokor pedig több száz kilométer autózás után esett be edzésre vagy mérkőzésre.

Az idei évtől a kecskeméti Bokor lesz a junior és az ifi csapat edzője, míg a salgótarjáni Surányi a serdülőket kapta meg.

„Örülök a lehetőségnek, a kinevezésnek, és bár hiányzik a röplabda, szeretek a srácokkal dolgozni” – fogalmazott Bokor a vrck.hu-nak adott interjújában. „Készülünk becsülettel az előttünk álló szezonra, remélem a játékosok is kezdik elfogadni a stílusomat. Jó a hangulat, tízen mindig vagyunk legalább, remélem ez a szám a jövőben csak gyarapodni fog. Egyelőre Pistával ketten csináljuk az edzéseket, de ahogy beindul az iskola, ő a serdülőknél fog dirigálni.”

Surányinak még nincs edzői papírja, de már idén megszerzi azt. Bokor már rendelkezik a szükséges dokumentumokkal, ahogy a felnőtt kerethez tartozó Mészáros Dömötör és Kovács Zoltán is, így a következő edzőképzésen ők is részt vesznek.

„Fontos, hogy azoknak a játékosoknak, akikre már a felnőtt csapatban nem számít a szakmai stáb, tudjunk alternatívát nyújtani” – fogalmazott a vrck.hu érdeklődésére Dudás András technikai vezető. „Elek és Pista egyből éltek a lehetőséggel, míg Zoli és Döme is szívesen dolgozna ezen a pályán, ahogy a későbbieknek Toronyai Miklós is. Szeretnénk velük bővíteni az edzői bázisunkat.”

A VRCK-t erősítő Dudás Tamás a statisztikai feladatok, teendők iránt érdeklődik, akárcsak Kovács, a jövőben pedig hozzájuk csatlakozna a juniorok közül Balogh Erik.