Ciupa: Tiszta fejjel, mosolyogva játszhatunk

Március 20-án kezdi meg szereplését a bajnokság elődöntőjében a Vegyész RC Kazincbarcika, és lengyel játékosunk, Lukasz Ciupa szerint jó formában várjuk a Pénzügyőr elleni párharcot.

Huszáros hajrával, a Fino Kaposvár, a Dunaújvárosi KSE és a Kecskeméti RC elleni 3-0-s hazai sikereinek köszönhetően a VRCK kvalifikálta magát az Extraliga elődöntőjébe. A fináléba kerülésért három mérkőzést kellene megnyerni az ellen a Pénzügyőrrel szemben, amely az alapszakaszt hibátlanul tudta le.

Azonban a szezonban csak egyetlen csapat győzte le a PSE-t, méghozzá a Vegyész – a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén -, és a bajokságban is sikerült megszorongatnia a budapestieket. Egy győzelemért is alaposan meg kell majd dolgozni, nemhogy háromért, de Ciupa úgy véli, nyomás nélkül mehetnek bele a párharcba.

„Most már figyelhetünk a bajnoki elődöntőre, hiszen mindig sorban haladtunk a feladatokkal” – mondta honlapunknak a 31 éves lengyel játékos. „Ott volt a kupa elődöntője, ahol sajnos elbuktunk, de aztán fontos bajnokik is vártak ránk, melyeken teljesítettük végül a négy közé jutást. A kupa bronzmeccsén már túl vagyunk eredményesen, és mivel a bajnokságban is volt zsinórban három győzelmünk, szerintem jó formában várhatjuk a Pénzügyőr elleni mérkőzéseket. Nekünk semmi vesztenivalónk nincs, senkinek nem kell bizonyítanunk, így tiszta fejjel, mosollyal az arcunkon, felszabadultan várhatjuk az elődöntőt. Tudjuk, hogy milyen szintet képvisel ellenfelünk, de mi bennünk is több van, és egyszer már legyőztük őket. A célunk az, hogy túljussunk rajtuk.”