Diákolimpia-döntőben miniseink

A Pollack Mihály Általános Iskola fiú mini röplabdacsapata bejutott a Diákolimpia döntőjébe, miután csütörtökön, a nyíregyházi területi selejtezőn a házigazdát és kunhegyesi ellenfelét is egyaránt 3-1-re győzte le.

A Vegyész RC Kazincbarcika által nevelt fiatalok végig meggyőzően és lelkesen röplabdáztak, és mivel mindkét meccsüket megnyerték, készülhetnek a június 14-e és 16-a között megrendezésre kerülő III. korcsoportos döntőre, melynek helyszíne Eger lesz.

Dudás Tamás, a VRCK felnőtt keretének a tagja edzi a fiatalokat, de munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott elutazni csütörtökön Nyíregyházára, így édesapja, Dudás András, a Vegyész férfi csapatának a vezetőedzője volt ott a helyszínen.

mini-elodonto-csapat

„Ügyesek voltak a fiúk, le a kalappal előttük, ott a helyük a nyolcas döntőben” – mondta a szakember honlapunknak. „Jó látni, hogy a munkába fektetett idő és energia megtérül, reméljük, hogy a jövőben állandó szereplői leszünk az országos döntőknek.”

A barcikaiaknak jó emlékük van az egri Diákolimpiákról, mivel 2007-ben a Heves megyei városban a Surányi Endre Középiskola VI. korcsoportos társasága ért fel a csúcsra. Annak a csapatnak volt a tagja többek között Szabó Dávid, Tóth Milán, Germuska Péter és Kiss Gergely is – mindannyian játszottak vagy játszanak a Vegyészben.

tm