DRK Magyar Kupa Döntő március 10-én az Érd Arénában

Idén is a Dorko (DRK) lesz a névadó szponzora Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő versenysorozatának, a röplabda Magyar Kupának, amelynek éremmérkőzéseit március 9-én és 10-én rendezik az Érd Arénában – írja a szövetség honlapja, a hunvolley.hu.

A röplabda a világ egyik legnépszerűbb sportja, s minden évben a legnagyobb hazai eseménye a Magyar Kupa-hétvége, amelyen a legjobb női és férfi csapatok küzdenek az érmekért. Ezt a két napot mindig fantasztikus hangulat övezi, teltházzal, sok-sok fiatallal, végletekig kiélezett mérkőzésekkel, s a legrangosabb európai kupasorozatokat idéző látványelemekkel.

„A tavalyi sikeres együttműködést követően örömünkre szolgál, hogy ismét együtt tudunk dolgozni a Dorkóval” – nyilatkozta az Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója, Vatai Gabriella a hunvolley.hu-nak. „Ráadásul hasonló a gondolkodásmódunk is, hisz őket és az MRSZ-t is a fiatalos lendület és dinamizmus, valamint az állandó fejlesztés és megújulás hajtja. Célunk, hogy minél több fiatal megszeresse itthon is a világ egyik legnépszerűbb sportját, a röplabdát.”

A fiatalos lendület, a dinamizmus, az állandó fejlesztés és megújulás egyesületünket is jellemzi ebben a szezonban, de hogy csak a felnőtt csapatunknál maradjunk az esemény miatt: a mindössze 21 éves átlagéletkorú GreenPlan-VRCK úgy jutott be az idei fináléba, hogy az előzetesen erősebbnek titulált DEAC-ot és a legutóbbi négy kiírást megnyerő Pénzügyőr SE-t is aranyszettben búcsúztatta. A sorozatot korábban három ízben megnyerő Vegyész ellenfele a tavalyi döntős Fino Kaposvár lesz.

Március 9-én a hölgyek, 10-én pedig a férfiak csatáznak az érmekért: a bronzért 16:15-től a Pénzügyőr és a Kecskeméti RC, az aranyért 19:15-től a Fino Kaposvár és a GreenPlan-VRCK játszik. Az összecsapásokat az M4 Sport+ is műsorára tűzi.

A szövetség későbbre ígért tájékoztatást a jegyértékesítéssel kapcsolatban, klubunk is csak ezt követően tud felvilágosítást adni a lehetséges szurkolói buszokról, árakról.