Extraliga: a bronzérem a cél a MAFC ellen

Április 6-án Budapesten, a MAFC-BME vendégeként kezdi meg a Vegyész RC Kazincbarcika együttese az Extraliga bronzcsatáját. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart.

“Nem csalódás a harmadik helyért játszani, de a rájátszást az alapszakaszban rontottuk el, azzal, hogy csak negyedikek lettünk” – fogalmazott vezetőedzőnk, Toronyai Miklós. “Igaz, a másik ágon sem lett volna könnyű dolgunk a Kaposvár vagy a MAFC ellen, de a PSE nekünk túl nagy falat volt. Erejüket bizonyítja, hogy idén még nem kaptak ki a bajnokságban, összességében is csak egyszer, a kupában, igaz, akkor éppen tőlünk.”

A PSE mindhárom meccset megnyerte az elődöntőben, de Toronyai szerint csak az első találkozón tudták azt hozni, amire valójában képesek.

“Az első meccsből lehetett tanulságokat levonni, a másodikból viszont csak annyit, hogy olyan mentalitással nem lehet pályára lépni, mint ott tettük” – emlékezett vissza a válogatott másodedzője. “Az elsőn minden téren elfáradtunk a végére, hiába harcoltunk, de legalább látványos, jó meccset játszottunk. A második érthetetlen és értékelhetetlen volt, mert a PSE sem nyújtott extrát, de még a harmadik összecsapáson sem. Gratuláltunk nekik a továbbjutáshoz, mi pedig kielemeztük a történtek, és ezek tudatában megkezdtük a felkészülést a bronzcsatára.”

A Magyar Kupában felállhatott a dobogó legalsó fokára a Vegyész, és ez a célja az Extraligában is. A MAFC a Fino Kaposvárral szemben maradt alul összesítésben 3-1-re.

“A bronzérem mindenki számára fontos, azon vagyunk, hogy ezt a küldetést abszolváljuk” – jelentette ki Toronyai. ” Az alapszakaszban mentünk kettő-egyre ellenük idehaza, majd három-kettőre nyertünk, míg idegenben null-kettőről veszítettünk. A MAFC-nak is hullámzó volt a szezonja, akárcsak nekünk, így szerintem az lesz a kérdés, hogy mentálisan és fizikálisan ki bírja jobban. Azt viszont tudom, képesek vagyunk nyerni a Folyondáron, és a célunk elérése érdekében erre szükség is lesz. Csütörtökön nagyon jó csapatedzésünk volt, lelkesek voltak a srácok. Az ünnepi nyitva tartás a sportközpontban sem egyszerű így járvány idején, de a DBS alkalmazottjai segítenek nekünk, amiért nagyon hálásak vagyunk ez úton is.”

A menetrend itt tekinthető meg.

A műegyetemisták hét évvel ezelőtt álltak utoljára dobogón, habár akkor még teljesen másképpen nézett ki a férfi röplabdázás Magyarországon, például a MAFC-ban csak amatőr sportolók voltak, most pedig már három légiósuk is van. Azzal, hogy bejutottak a legjobb négy közé, elérték minimális céljukat, még akkor is, ha a Magyar Kupától idő előtt búcsúztak.

“Hullámzó volt az idei teljesítményünk, ennek következtében nem sikerült a Magyar Kupában a legjobb négy csapat közé kerülni” – idézi a mafcvolley.com Szabó Balázs csapatkapitányt. “Ugyanakkor elégedett vagyok a csapat eddigi teljesítményével, hisz egy erős bajnokságban a bronzéremért játszhatunk. Ahhoz, hogy sikert érjünk el, szerintem a legfontosabb, hogy csapatként, egymásért tudjunk küzdeni, és az edzőnktől kapott taktikai utasításokat betartsuk, valamint nagy segítség lehet még, hogy a pályaelőny is nálunk van.”

(fotó: Kovács Loretta, VRCK archív)

Most megoszthatja másokkal is: