Extraliga: győzelemmel búcsúztattuk az alapszakaszt

Az elveszített első játszmát követően sikerült fordítania a Vegyész RC Kazincbarcikának a Kistext SE ellen az Extraliga alapszakaszának záró fordulójában.

Szabó Dávid csapatkapitányra végül számíthatott Toronyai Miklós vezetőedző, aki a kezdőben kapott lehetőséget. A Vegyész azonban nehezen lendült játékba (2-7), de nem estek pánikba Blázsovics Péterék, 14-hez érve már egyenlő volt az állás, nem sokkal később előnybe is kerültek. Ezt követően felváltva szerezték a csapatok a pontokat, de Toronyainak 21-23-nál újfent időt kellett kérnie – a vezetést ugyanakkor nem sikerült már visszavenni (22-25, 0-1).

Szorosan indult a második játszma, egy igazán hosszúra sikerült labdamenet végén a lelkes hazai publikum örülhetett a poénnak, majd Juhász Péter osztott ki egy óriási blokkot (10-9). Néhány pont erejéig még együtt haladtak a felek, majd a Vegyész előbb kétpontos, aztán négypontos előnyt harcolt ki magának. A végén még Reffatti okozott kellemetlenséget, de így is egyenlített a hazai együttes (25-22, 1-1).

Szabó és Juhász húzták övéiket (7-3), jött is gyorsan egy vendég időkérés. Igazán jól működött a Vegyész blokkmunkája, és ebben a szettben minden játékelemben a Kistext fölé is nőtt. Jöttek a vendég oldalon a cserék, Lukasz Ciupáék pedig esélyt nem adtak ezúttal ellenfelüknek (25-13, 2-1).

Az újabb térfélcserét követően ismét a Kistext diktálta a tempót, Toronyai nagyon korán kikérte már mindkét idejét. Folyamatosan zárkóztak ezt követően Páez Carlosék, és a hazai feladó remek megoldása után már kettővel vezettek is (13-11). Jött azonban három fővárosi pont (13-14), a közönség pedig jól szórakozott, hiszen kiváló, izgalmas labdamenetek és nagy csata jellemezte a meccs ezen periódusát (15-14). Az utolsó pontig kiélezett maradt az összecsapás, és a 3-1-es sikerhez Juhász pontjai a végén nagyon kellettek (26-24, 3-1).

A Vegyész hozta a győzelmet, akárcsak a Fino Kaposvár is, így a Pénzügyőr – MAFC meccs kimenetelétől függ, hányadik helyen zárja az alapszakaszt a VRCK.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika – Kistext SE 3-1 (-22, 22, 13, 24)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 300 néző. V.: Bátkai-Katona, Árpás.
Vegyész: Páez 8, Ciupa 10, Juhász 13, Szabó D. 10, Blázsovics 14, Moraes 10. Csere: Dudás, Budai (liberók), Árva. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Kistext: Török R. 3, Gönczi 7, Szabó M. 7, Bairros 20, Reffatti 12, Makarov 6. Csere: Bán (liberó), Kalmár, Óhidi. Vezetőedző: Bunda Olivér.

Toronyai Miklós: A célunkat elértük, a három pontot behúztuk. Az elején volt egy kis teher rajtunk, mert tétje volt a meccsnek, míg az ellenfél felszabadultan játszhatott. Összességében azonban az irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést, de az utolsó szettben egy kicsit már kiengedtünk, kényelmesen mentünk fel a pályára.

Bunda Olivér: Gratulálok a Kazincbarcikának a győzelemhez, megérdemelten nyert a hazai együttes, főleg a harmadik szettbéli különbség miatt. Egy jó hangulatú összecsapást játszottunk.

(fotó: Kovács Loretta)