Újabb három pontra hajt a Vegyész

Vasárnap 17 órától a Kistext SE lesz a Vegyész RC Kazincbarcika ellenfele a Don Bosco Sportközpontban, az alapszakasz utolsó fordulójában. Az összecsapást a hunvolley.tv közvetíti.

A VRCK a múlt hétvégén legyőzte 3-0-ra a DEAC-ot, míg a Kistext a sereghajtó Dunaújváros vendégeként nyert négy játszmában. A vendégeknél nemrég edzőváltás történt, Weczera Csaba helyét Bunda Olivér vette át, akivel eddig két győzelem és egy vereség a mérleg. Miután a Kistext kikapott a DEAC-tól február elején, megtörtént az edzőváltás, és a következő hétvégén a budapestiek már a Fino Kaposvárt verték 3-0-ra.

A Kistext számára igazi tétje már nincs az összecsapásnak, míg a Vegyész akár a második helyen is zárhatja az alapszakaszt. Ehhez azonban mindenképpen be kell gyűjtenie a három bajnoki pontot, ugyanakkor a riválisoknak botlaniuk kell, így a DEAC-ot fogadó Kaposvárnak és a listavezető Pénzügyőrhöz látogató MAFC-BME-nek is. Vasárnap minden kiderül, hiszen mind a négy Extraliga-mérkőzést aznap rendezik. A Kaposvárnak és a MAFC-nak 25-25, míg a Barcikának 24 pontja van.

„Mindenképpen nyerni szeretnénk, de nem csak azért, hogy legalább a harmadik helyen zárjunk, hanem azért is, mert a közönségünket egy győzelemmel ajándékoznánk meg” – mondta Toronyai Miklós vezetőedző honlapunk érdeklődésére. „A Kistextet novemberben legyőztük három szettben, idegenben, de akkor az egyik legjobbjukra, Reffattira nem számíthattak. Kielemeztük őket alaposan, tudjuk, mire kell figyelnünk. Könnyű mérkőzés nem lesz, a vendégek is bizonyítottak azért már idén, viszont egyértelműek a céljaink, a negyediknél jobb helyen szeretnénk zárni.”

Sérülés illetve betegség miatt Toronyai biztosan nem számíthat Szabó Dávidra és Csizmadia Tamásra, míg Péter Benedek egyre közelebb van a visszatéréshez, de az ő játéka még kérdéses.

A találkozóra a belépés díjtalan, de védettségi igazolványhoz és egy személyazonosságot igazoló dokumentumhoz kötött, valamint a szájmaszk használata is kötelező.

MVM Magyar Kupa-döntő: információk a szurkolói buszról