Extraliga: nem sikerült a bravúr a fővárosban

Vasárnap késő délután a Vegyész RC Kazincbarcika a Pénzügyőr SE vendégeként lépett pályára a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában.

A játékvezetői állvány szakszerű rögzítését követően, pár perc csúszással indult útjára a labda: Juhász Péter jó megmozdulását követően a Vegyész szerezte az első pontot, majd Kovács Zoltán hátsó sorból egalizált. Nem sokkal később Páez Carlosék kétpontos előnyre tettek szert (3-5), és a jó játékuknak köszönhetően volt, hogy már négy ponttal is vezettek (10-14). Ekkor jött az első hazai időkérés, ami jól sült el Jókay Zoltán csapatának szempontjából, mivel ezt követően a Pénzügyőr folyamatosan zárkózott, és 19-nél már utol is érte a regnáló bajnokot. Sőt, sikerült átvennie a vezetést, de gyorsan fordított a Vegyész (20-21), és az idegek harcát végül a vendégek nyerték, miután Ivan Mihalj blokkolt eredményesen (24-26, 0-1).

Remekül kezdte a második szettet a PSE, nem ismertek elveszett labdákat Kiss Dánielék (4-2). A hazaiak folyamatosan növelték előnyüket, miután kevesebb hibával játszottak, mint tették azt az első felvonásban (15-10). 16-12-nél le kellett cserélni a Pénzügyőr feladóját, Magyar Bálintot – aki nem sokkal később jelezte, jól van -, de ez nem zökkentette ki a budapestieket, magabiztosan sikerült egyenlíteniük (25-20, 1-1).

Kereken egy órája vívtak már egymással a felek, amikor a harmadik szettet megkezdték. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a szett derekán a VRCK dolgozott ki kétpontos előnyt magának, jött is vissza a pályára Magyar a hazaiaknál. A hajrához közeledve forrtak az indulatok, Toronyai Miklós hevesen reklamált egy PSE-pontot, amiért piros lapot kapott (19-19). A végjátékban a fináncok akarata érvényesült, másfél óra játék után előnybe kerültek (25-21, 2-1).

Nem lazított a Pénzügyőr, Kovács vezérletével már a játszma elejétől növelte előnyét (14-6). Nem tudott megújulni a Kazincbarcika, és bár Jókay úgy fogalmazott játékosainak az egyik időkérés alatt, hogy „nincs még vége”, csapata jól és fegyelmezetten játszott, aminek köszönhetően magabiztos sikert aratott (25-16, 3-1).

A Vegyész legközelebb csütörtökön lép pályára, ellenfele a Fino Kaposvár lesz a Don Bosco Sportközpontban.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
LV Sport Pénzügyőr SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (-24, 20, 21, 16)
Kőér utca, Budapest, zárt ajtók mögött. V.: Jámbor, Horváth.
Pénzügyőr: Magyar 1, Reffatti 9, Pedrao 14, Kovács Z. 22, Kiss D. 12, Rása 8. Csere: Feliciano (liberó), Solti, Szabó V. 4. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Vegyész: Páez 3, Ciupa 19, Juhász 6, Árva 10, Mineiro 10, Mihalj 7. Csere: Dudás (liberó), Csizmadia, Péter, Bibók. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Jókay Zoltán: Értem én, hogy a hiba benne van a játékban, itt az első játszmára gondolok, amikor rengeteg pontot ajándékoztunk. Aztán egyre magabiztosabb lett a játékunk, és ez meghozta a sikert a számunkra.

Toronyai Miklós: Úgy éreztem, hogy a Pénzügyőr az első két szettben nem merte elvállalni a nyitásait, de ezt nem tudtuk kihasználni, tálcán kínáltuk fel a győzelmet a fővárosiaknak.

(Fotó: Kovács Loretta, VRCK – archív)