Pontért, pontokért utazunk a Pénzügyőrhöz

Vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika az LV Sport Pénzügyőr SE vendége lesz a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában.

Toronyai Miklós együttese végre fújhatott egy kicsit, hiszen januárban háromnaponta játszotta a tétmeccseket. A Pénzügyőr ellen kétszer is megmérkőzött a Vegyész, egyaránt Kazincbarcikán, és bár a bajnokin kikapott 3-1-re, a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán négy szettben aratott győzelmet.

A felek most újfent a pontvadászatban találkoznak (a kupavisszavágó február 17-én lesz), és senki nem gondolja azt, hogy a veretlen listavezető lazán fogná fel a VRCK elleni találkozót.

„Kényelmes helyzetben van a Pénzügyőr, ami a bajnoki helyezését illeti, hiszen valószínűleg az első helyen zárják majd az alapszakaszt” – jelentette ki Toronyai. „Én azonban nem gondolnám azt, hogy ellenünk ne pörögnének maximumon, sőt. A kupában olyan eredmény született, amire ők nem számítottak, és a következő két meccsünkön biztos, hogy ezt a csorbát szeretnék kiküszöbölni. Nekünk most jól jött a pihenő, kicsit rendezhettük a sorokat. Ugyan a MAFC-tól kikaptunk kettő-nulláról, nem haragudtam a fiúkra, mert akartak, küzdöttek, de a negyedik szettben nem tudtuk fenntartani azt a koncentrációt, amit korábban. Tudjuk, hogy harcolnunk kell a négy között maradásért, ennek érdekében vasárnap pontot, pontokat akarunk szerezni.”

A 17 órakor kezdődő találkozót a hunvolley.tv élőben közvetíti a Köér utcából.

(főcímkép: Kovács Loretta, VRCK)