Extraliga: nem volt kérdés, simán nyertünk a Kecskemét ellen

Magabiztos játékkal győzött csütörtök este a Vegyész RC Kazincbarcika a Don Bosco Sportközpontban a Kecskeméti RC ellen a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának záró fordulójában, ezzel bebiztosította helyét a bajnokság elődöntőjében.

Úgy érkeztek a csapatok a csütörtöki derbire, hogy nem könnyelműsködhetnek, hiszen aki veszít, nem jut be a négycsapatos rájátszásba, hanem az Extraliga-kvalifikációért kell harcolnia.

Nem sokkal a kezdés után sikerült kétpontos előnybe kerülnie a borsodi együttesnek (6-4), majd Dudás Tamásék jó mezőnyvédekezésüknek köszönhetően 16-10 is állt már az eredményjelzőn. A VRCK kézben tartotta a meccset, Árva Milán a jó támadásai mellett pontot érő blokkokkal is jelentkezett, és végül csapata magabiztosan nyerte a nyitó felvonást (25-17, 1-0).

Sokat hibázott a Kecskemét a térfélcserét követően, és bár javult a játéka, a vendéglátó tetemes előnyre tett szert. 18-11-nél az alföldiek feladót cseréltek, faragtak is gyorsan három pontot a hátrányukból (19-15), szó nem volt arról, hogy feladták volna a komoly téttel bíró rangadót. Egyre közelebb ért a KRC a Vegyészhez (22-19), de végül Árva és Juhász Péter megmozdulása pontot tett a szett végére (25-20, 2-0).

A harmadik etapban 2-2 után Árva érkezett a nyitóhelyre, és ebben az állásban a Vegyész öt ponttal elhúzott. Állandósult a felek közti különbség, majd a szett derekán “nyílt az olló”, Toronyai Miklós együttese 20-hoz érve már kilenccel ment. Nem is volt kérdés, mi lesz a találkozó végkimenetele (25-13, 3-0).

Árva Milán egymaga 23 pontot termelt a 66 percig tartó összecsapáson, amihez persze kellettek a társak is, mert a fogadás és feladójáték is jól működött.

A VRCK tehát készülhet a Pénzügyőr elleni bajnoki elődöntőre (március 20-a körül kezdődik a párharc), de előtte március 7-én összeméri erejét – jelen állás szerint –  a Kecskeméttel, akkor a Magyar Kupa-bronzérem lesz a tét.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
Vegyész RC Kazincbarcika – Kecskeméti RC 3-0 (17, 20, 13)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, zárt ajtók mögött. V.: Tillmann, Csizmarik.
Vegyész: Páez 1, Ciupa 10, Juhász 8, Árva 23, Mineiro 11, Mihalj 6. Csere: Dudás (liberó). Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Kecskemét: Kaszap 1, Krupánszki 7, Rabeka 4, Argilagos 9, Gebhardt N. 8, Nagy J. 5. Csere: Deák (liberó), Szabó B. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Toronyai Miklós: Igaz, hogy nyomás alatt játszottunk, mert kötelező volt a négybe kerülni, de a fiúk nagyon jól tették a dolgukat, akárcsak a Kaposvár és a Dunaújváros ellen. Nem érződött rajtuk a túlbuzgás, a görcsösség, így kell belemenni az ilyen mérkőzésekbe.

Dávid Zoltán: Nem így készültünk, mindenképpen az első négyben szerettünk volna zárni. Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp, de ma nem éreztem a játékosokon az akarást, a Kazincbarcika sokkal jobban vágyott a négybe. Nem követtük a taktikai utasításokat, hiába elemeztük ki az ellenfelet játékosról játékosra.

(fotó: VRCK)

Most megoszthatja másokkal is: