Ezüstérmes lett a VRCK a nyitrai V4 tornán

Csütörtökön a cseh Zlin ellen játszott felkészülési meccset a VRC Kazincbarcika a nyitrai V4 tornán, és győzelmének köszönhetően a második helyen végzett.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, NYITRA, 3. mérkőzés
VRC Kazincbarcika – Zlin (cseh) 2-1 (23, -20, 27)
VRCK: Toronyai 1, Németh 19, Juhász 2, Árva, Blázsovics 10, Macko 8. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Gebhardt N. 9, Banai 1, Szabó 1. Vezetőedző: Marek Kardos.

A kicsit sovány reggeli után 11 órakor már szerelésben voltak a játékosok, hiszen a cseh Zlin elleni mérkőzés 12 órakor pontban kezdetét is vette. A csehek indítottak jobban, gyorsan többpontos előnyre tettek szert, aztán az időkérések után megnyugodtak a mieink is, koncentráltabbak lettek, így fel tudták venni a ritmust az ellenféllel. Gebhardt Áronék mezőnyben rengeteg labdát fogtak, és végül a szoros végjátékból a mieink jöttek ki jobban (25-23, 1-0).

A térfélcserét követően is a VRCK irányított, azonban a szett felénél rengeteg ki nem kényszerített hibát vétett a magyar bajnok és kupagyőztes, a Zlin pedig ezt a bizonytalanságot ki is használta, egyenlített (20-25, 1-1). A fáradtság már mindkét csapat játékán látszódott, sokat hibáztak a felek, a végjáték azonban ismét izgalmasra és színvonalasra sikeredett. Németh Szabolcs húzta az övéit, három pontot is szerzett 23 felett, és végül az ő ász értékű nyitása zárta le a meccset (29-27, 2-1).

Két győzelemmel és egy vereséggel zárta a nyitrai tornát a VRCK, és bár ugyanannyi pontot szerzett, mint az első helyezett Bielsko-Biala, mivel szerdán a lengyekel nyertek, így együttesünk a második lett.

Csütörtök délután városnézés és úszás szerepel Szabó Dávidék programjában, míg péntek délelőtt egy konditermi edzést követően közös gyakorlás vár rájuk a Nitra gárdájával.

Itt olvashatja el az első nap mérkőzéseiről szóló írásunkat.

Fotó: vrck.hu