Lengyel riválisát majdnem, a szlovákot legyőzte a VRCK

Egy győzelemmel és egy vereséggel, de ami biztatóbb, jó játékkal zárta a nyitrai torna első napját a VRC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, NYITRA, 1. mérkőzés
VRC Kazincbarcika – Bielso-Biala (lengyel) 1-2 ( -26, -25, 23)
VRCK:
Toronyai 2, Németh 12, Banai 7, Szabó 19, Milev 8, Juhász 6. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Blázsovics, Macko. Vezetőedző: Marek Kardos.

Korán reggel útnak indult a csapat, 11 órakor már ebédelt a szállodában, majd 13:15-kor kezdetét vette az első, lengyel Bielsko-Biala elleni mérkőzés. A narancssárga mezesek az előző idényben még a világ egyik legerősebb bajnokságában szerepeltek, de kiestek az élvonalból, az idei szezonban azonban a visszakerülés a céljuk.

A szett elején folyamatosan két-három ponttal vezetett a Bielsko-Biala, a VRCK játéka azonban pontról pontra javult, és Toronyai Miklósék 19-hez érve először vezettek is. Rendkívül látványosra és izgalmasra sikerült a végjáték, aminek ugyan egy bírói ítélet vetett véget, de a kazincbarcikaiak egyáltalán nem lehettek elégedetlenek (26-28, 0-1).

Teljesen egyenrangú partnere volt egymásnak a két csapat a folytatásban is, és ahogy az első szettben, ezúttal sem tudtak dűlőre jutni a felek 25 alatt, ráadásul a látványos labdamenetekből sem volt hiány (25-27, 0-2). A borsodiak kedvét nem szegte az elvesztett két végjáték, sőt. Mintha mi sem történt volna, Szabó Dávidék nyugodtan és jól játszottak, így ismét következhetett egy kiélezett hajrá, melyet csapatkapitánya vezérletével ezúttal a VRCK nyert (25-23, 1-2).

Ezzel a mérkőzés véget is ért, hiszen háromjátszmás meccseket játszanak a csapatok a nyitrai tornán. A VRCK első összecsapása így is másfél órás volt, ráadásul Mikasa-labdát is először fogtak a mieink a mostani felkészülés alatt.


FELKÉSZÜLÉSI TORNA, NYITRA, 2. mérkőzés
VKP Bystrina SPU Nitra (szlovák) – VRC Kazincbarcika 0-3 (-22, -23, -20)
VRCK:
Toronyai 4, Blázsovics 19, Macko 11, Árva 7, Gebhardt N. 4, Banai 5. Csere: Dudás (liberó), Milev 4. Vezetőedző: Marek Kardos.

15:15-kor már a Nitra elleni mérkőzést kezdte a VRCK, természetesen azokkal a kezdőben, akik a Bielsko-Biala ellen nem játszottak, vagy csak egy-két pontra álltak be. Habár a házigazda nagyon bekezdett, Blázsovics Péterék gyorsan egalizáltak, és a szett közepétől fej-fej mellett haladtak a csapatok. Aztán a hazaiaknak jött ki ismét jobban a lépés, 22-18-ra meg is léptek. Ekkor Banai Máté állt a nyitóhelyre, csapata pedig zsinórban hét pontot szerzett, ami a részsikert jelentette (22-25, 0-1).

A szlovák ezüstérmes egyébként a nyáron nem sokat gyengült, a célja ismét a döntőbe kerülés. A csapatnak új vezetőedzője van Luboslav Salata személyében, korábban ugyanis Marek Kardos volt a Nitra edzője, aki a nyáron Kazincbarcikára költözött. Árva Milánék jól teljesítettek, egyáltalán nem látszott a csapat játékán a meccshiány. A második játszmában szinte végig a VRCK vezetett, és bár a végjátékot a Nitra szorossá tudta tenni, egyenlítenie nem sikerült (23-25, 0-2).

 

2-0-ra megyünk a Nyitra ellen… 😎💪🏐

VRC Kazincbarcika (@vrckazincbarcika) által megosztott bejegyzés,

Megmaradt a vendégek lendülete, Blázsovics és a Kazincbarcika egyik nyári szerzeménye, a szlovák válogatott Lubos Macko is szépen termelte a pontokat. Habár ötpontos előnyét leadta a VRCK (17-18), végül megrázta magát a magyar bajnok és kupagyőztes, és szettveszteség nélkül zárta a találkozót (20-25, 0-3).

Másnap délben a VRCK 12 órától a cseh Zlin együttesével meccsel.

Fotó: vrck.hu (VRCK – Bielsko-Biala)