Férfi röplabdacsapat alakult az egri egyetemen: bemutatkozik az Eszterházy SC

A kazincbarcikai Kővári Viktor vezetésével idén röplabdaszakosztállyal bővült az egri Eszterházy Károly Egyetem színes sportpalettája. A Vegyész RCK utánpótlásában játékosként éveket lehúzó, Egerben 11 éve élő Kővári Viktort kértük meg, mutassa be újonnan alakult szakosztályukat, amely az NB II-ben felnőtt és junior csapatot is indít.

A szakosztály ugyan csak idén alakult meg, az elmúlt években is pattogott a röplabda az egyetemen (korábban főiskolán): kezdetben egynapos versenyek, majd a házi bajnokság, a RöpLiga tartotta lázban a sportág szerelmeseit. Emellett a MEFOB csapatok is igyekeztek szerencsét próbálni, teremben és homokon egyaránt, illetve a városi megmérettetések sem maradhattak el. 

„Mindezek mellett már régóta kavargott bennem egy kérdés, ami nem hagyott nyugodni: miért nincsen Egerben felnőtt férfi röplabdacsapat? Miért nincs itt egy olyan sportszervezet, ahová le lehetne igazolni és versenyszerűen űzni ezt a sportot? Sokáig gondolkoztam ezen, és körülbelül egy évvel ezelőtt megszületett bennem a gondolat: ‘akkor majd megcsinálom én ezt a csapatot'” – árulta el Kővári Viktor a vrck.hu érdeklődésére. Mint mondta, a régióban több városban, így Kazincbarcika mellett Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Szolnokon és Gyöngyösön is van röplabdacsapat, ő pedig ezt hiányolta egy olyan nagy városból, mint Eger.

Az Eszterházy SC röplabdaszakosztályának Facebook oldala:

Eszterházy SC 2020/2021 [felnőtt / U21]

Közzétette: Eszterházy SC Röplabda – 2020. szeptember 29., kedd

 

Az Eszterházy Károly Egyetemen két szakot is teljesített Kővári jelenleg közalkalmazottként dolgozik az egyetemen öt éve. Jó kapcsolatot ápol az intézmény vezetőségével, akik az első pillanattól támogatásukról biztosították a szakosztályt. Elkezdődhetett tehát az építkezés, és mivel sok röplabdázó él Egerben, rögtön két csapatra, egy felnőtt és egy U21-esre való keret is összejött. Mindkét csapat az NB II-ben fog elindulni – előbbi a keleti, utóbbi a közép csoportban.

„Játékosaink rendelkeznek röplabdás múlttal, de csapatként még nem játszottak együtt” – fejtegette a sportvezető, aki játékosként is erősíteni fogja a felnőtt csapatot. „Nekünk még sajnos egyáltalán nincsen tapasztalatunk arról, hogy milyen érzés egy bajnokságban részt venni, milyen érzés hétről hétre rutinos csapatok ellen játszani, viszont izgatottan várjuk ezeket a pillanatokat. Az NB II-ben jelenlegi célunk az, hogy mindkét csapattal tapasztalatot, rutint szerezzünk a következő szezonokra, illetve szeretnénk tisztesen helytállni és szoros, izgalmas meccseket játszani.”

Jelenleg 30, igazolt játékosa van az Eszterházy SC-nek, akik közül 18-an felnőtt, 12-en utánpótláskorú játékosok. A társaság fele az Eszterházy jelenlegi vagy már végzett hallgatója. Többen még középiskolás diákok Egerben, ugyanakkor más városokból is vannak játékosok, például Gyöngyösről és Budapestről.

„Heti három alkalommal van lehetőségünk edzeni az Eszterházy Sportcsarnokban, az egyetem egri campusán” – árulta el Kővári. „Molnár Endre edző tartja a foglalkozásokat, egybe mindkét csapat játékosainak. Nagy lendülettel, lelkesedéssel vágtunk bele a közös munkába, nagyon várjuk már az első hazai rendezésű mérkőzést.”

Nem titok, hogy a következő szezonban már a nőknél is elindítanának két csapatot az egyetemisták. Egerben ugyanis a női röplabdázók száma a férfiaknál jóval több, akik közül már sokan jelezték: szívesen csatlakoznának az Eszterházy SC-hez.

Bővebben, további információkat a Líceum TV alábbi adásában hallhat az újonnan alakult szakosztályról!