Futsalos, kézi- és röplabdás örömünnep

Hétfő este a bajnoki érmet szerzett csapatokat köszöntötték a Kazincbarcikai Ördögök futsalosai, így az U18-as csapatukat, a kézilabdásokat és a röplabdásokat.

A Kazincbarcikai Ördögök Futsal SE U18-as csapata bronzérmet szerzett az NB I keleti csoportjában. A Kazincbarcikai Kézilabda Sport Egyesület férfi csapata megnyerte a harmadosztály (NB II) északkeleti csoportját, így jövőre elindulhat a másodosztály keleti csoportjában, az NB I/B-ben.

Klubunk, a VRC Kazincbarcika pedig a Magyar Kupa után idén a bajnokságot is megnyerte, duplázott idehaza, néhány hónap múlva pedig már Bajnokok Ligája-mérkőzéseken léphet pályára. Együttesünkből Dudás Tamás, Juhász Péter és Szabó Dávid vett részt a köszöntésen, a többiek vagy válogatottjukkal készülnek, vagy igazoltan hiányoztak.

A kezdőrúgást a három köszöntött csapat egy-egy képviselője végezte el, majd kezdődhetett az Ördögök utolsó bajnokija, melyen 4-4-es döntetlent játszottak a hazaiak a bajnoki címet nyert Rubeola ellen, így végül harmadik helyen zárták a pontvadászatot. Gratulálunk!

Klubunk külön szeretné kifejezni köszönetét az Ördögöknek a köszöntések miatt, hiszen a Magyar Kupa-siker után már megtapasztalhattuk ezt a gesztust a részükről. Kisvárosunk sportklubjai között jó az összhang, reméljük, hogy ezt a jövőben sikerül még szorosabbra fűzni.

Fotók: vrck.hu