Győzelem a Don Bosco Kupa nyitó napján

A VRC Kazincbarcika 2-1-re legyőzte a szlovák KDS-sport Kosice együttesét a III. Don Bosco Kupa nyitó mérkőzésén.

Az első szettben gyakorlatilag végig futott az eredmény után a házigazda, talán a szépszámú szurkolótábor zavarta meg. Jó 200-an tapsoltak ugyanis a házigazdának, ráadásul még két hatalmas dob is előkerült, szóval a hangulatra sem lehetett panasz. Azért egy felkészülési mérkőzésen ez nem igazán megszokott.

Az idegesség idővel óriási küzdelembe fordult át, ugyanis a hajrában sikerült fordítaniuk (25-23, 1-0). A második szettben már szebb játékot, trükkösebb megmozdulásokat is láthattak a mérkőzésre kilátogatók, szerencsére kedvenceiktől, akik ezt a játékrészt valamivel könnyebben húzták be (25-19, 2-0). A meccset már megnyerte a VRCK, de a harmadik szettet nem sikerült bezsebelnie, hiszen a kassaiak remekül nyitottak, így egy ponttal gazdagodtak (18-25, 2-1).


JEGYZŐKÖNYV
III. DON BOSCO KUPA, 1. MÉRKŐZÉS

VRC Kazincbarcika – KDS-sport Kosice 2-1 (23, 19, -18)
Don Bosco Sportközpont, 200 néző. V.: Vári, Mezei.
VRCK: Páez 2, Németh 13, Macko 7, Szabó 6, Milev 7, Banai 10. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Toronyai, Blázsovics, Gebhardt N. 2. Vezetőedző: Marek Kardos.
Kosice: Pizur 3, Rosard 3, Jukobov 16, Kriz 4, Lamanec 16, Sopko 8. Csere: Krys, Smolej, Balisin, Kasperkevic, Lavik. Vezetőedző: Richard Vlkolinsky.

A nap másik mérkőzésén
Volejbal Brno – VKP Bystrina SPU Nitra 3-0 (22, 20, 15)

A torna további programja:
Szombat
10.00: Kosice – Brno
12.00: VRCK – Nitra
15.00: Nitra – Kosice
17.00: VRCK – Brno
Vasárnap
10.00: bronzmérkőzés
13.00: döntő
15.00: díjátadó