Három nap alatt kétszer is játszunk a MÁV Előrével

Vasárnap este 18 órától a MÁV Előre Foxconn csapatának lesz a vendége a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika az Extraliga alapszakaszának 20. fordulójában. A mérkőzést a Hunvolley TV élőben közvetíti. A csapatok kedden is összemérik tudásukat, akkor már Kazincbarcikán.

Péntek este a székesfehérvári együttes közleményben tudatta, hogy már nem Dávid Zoltán a férfi csapat vezetőedzője, így vasárnap Adrian Pricop fogja irányítani a hazaiakat a Vegyész ellen.

„Nem tudom, milyen hatással lesz ez a döntés a fehérvári játékosokra, de nekünk nem ezzel, hanem a mérkőzéssel, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk” – reagált honlapunknak Toronyai Miklós vezetőedzőnk. „Személy szerint sajnálom, hogy nem Zotyával tudom megvívni az előttünk álló két mérkőzést.”

Nagyon sűrű program vár a GreenPlan-VRCK-ra, hiszen vasárnap idegenben, kedden hazai pályán játszik a MÁV-val, majd a hétvégén a Kecskemétet fogadja, a DRK Magyar Kupa-döntő előtt négy nappal pedig még egy debreceni vendégszereplése is van.

„Mindenkire szükségünk lesz a következő két hétben, hiszen öt mérkőzés is vár ránk, fontos bajnoki meccsekkel, a menetelés végén a kupadöntővel. A héten ráadásul mindkét feladónk kisebb sérüléssel bajlódott: Romannak a vádliját kellett rendbe rakni, Ricsinek pedig egy ideg csípődött be deréktájon. Ez azért kicsit visszaütött a heti edzésmunkában, de igyekeztünk ezt a nehézséget is áthidalni. Vasárnap a bajnokság egyik legjobb csapatához látogatunk, és a soron következő ellenfeleink sem képviselnek gyenge színvonalat. Tudásunk legjavát kell nyújtanunk annak érdekében, hogy jó eredményt érjünk el a következő kettő, MÁV elleni találkozóinkon.”

A MÁV Előrével kedden az alapszakasz 9. fordulójából elhalasztott mérkőzését pótolja a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika, amelyet szintén a Hunvolley TV közvetít.

JEGY- ÉS SZURKOLÓI BUSZ INFORMÁCIÓ

Szurkolói busz indul a kupadöntőre; elindult a jegyértékesítés