Házi versenyekkel, karácsonyi műsorral zártuk az évet

Kis pihenőre vonult egyesületünk, december 22-e és 26-a között egyetlen csapatunk sem tart edzést. Az utolsó hét azonban igencsak mozgalmasra sikeredett, ünnepi műsor és házi bajnokságok színesítették a hétköznapokat.

Máthé László szervezésében „a legkisebb röplabdázóink is átestek az első mérkőzések okozta adrenalinlöketen. Nagyon izgulva, de csillogó szemekkel, örömmámorban játszották végig a könnyített szabályokkal játszott házi röpsulis tornánkat.” A tornán nem csak az ádámosok, hanem a pollackos tanulók is részt vettek.

Veres István – akit a klubnál mindenki csak Pista bácsinak szólít – egy ünnepi műsort szervezett. A fellépők között kizárólag a klub utánpótláskorú játékosai szerepeltek, akik közül többen szavaltak, hangszeren játszottak vagy énekeltek. Tehetségüket igencsak magas színvonalon villantották meg klubtársaik előtt, amiért járt a vastaps. Az eseményen a VRCK összes csapata részt vett, a kicsiktől egészen a felnőttekig. Az ünnepi műsornak biztosan lesz folytatása, hiszen annak sikeréről játékosok és edzők egyaránt lelkesen tettek említést.

Több csapatunk is szervezett évzárót. Valakik közösen pizzáztak, voltak, akik egymást ajándékozták, majd bowlingoztak egyet.

A felnőtt csapat sem tétlenkedett, az utolsó héten még edzéseket tartott a tabellán harmadik helyen karácsonyozó együttesnek a szakmai stáb. Az utolsó labdás edzésen egy három-a-három elleni villámkupát szervezett Toronyai Miklós, míg 21-én délelőtt a kondi edzést egy focimeccs zárta. Az este pedig az évzáró vascora következett a Hotel Lukács és Strand Étteremben.

(A főcímképen: az ünnepi műsor fellépői. Fotó: Kovács Loretta, VRCK)