Hétfőn, 21 játékossal indul a felkészülés

Augusztus 2-án, 16 órakor kezdi meg az új idényre való felkészülést a Vegyész RC Kazincbarcika férfi csapata. Toronyai Miklós vezetőedző augusztusban 21 játékosra számít, a létszámban kilenc utánpótláskorú röplabdázó is szerepel.

Toronyai és a szakmai stáb először hétfőn tart eligazítást a játékosoknak, néhány felmérés fog még a bemelegítést követően szerepelni az aznapi programban. Az érdemi munka másnap, kedd délelőtt kezdődik, amikor is Juhász Péterék a konditeremben találkoznak, majd délután már a labda is elő fog kerülni – augusztus túlnyomó részében azonban az állóképesség, erőnlét maximális visszaszerzésén a lesz a hangsúly.

Toronyai 21 játékosnak küldött meghívót az első edzésre, közülük kilencen még utánpótláskorúak. Igazoltan két utánpótláskorú játékos hiányozni fog, ők később csatlakoznak a többiekhez.

A névsor: Páez Carlos, Csizmadia Tamás, Dudás Tamás, Budai Balázs, Juhász Péter, Rodrigo Moraes, Péter Márton, Bibók Balázs, Árva Milán, Szabó Dávid, Blázsovics Péter, Lukasz Ciupa, Péter Benedek, Miklósi-Sikes Zétény, Tóth Krisztián, Földes Dániel, Együd Ádám, Komlósi Márk, Garan Bálint, Fecske Szabolcs, Cziczlavicz Dávid.

A sajtó figyelmébe
Tekintve, hogy az első napon a labda még egyáltalán nem kerül elő, a sajtó munkatársait arra kérjük, hogy amennyiben szeretnének anyagot készíteni a szakmai stáb tagjaival, a játékosokkal, úgy az augusztus 3-ai, keddi edzésen jelenjenek meg (16:00, Don Bosco).

(fotó: VRCK archív, Kovács Loretta)