Jól halad Szabó Dávid rehabilitációja

Traumás rotátorköpeny-szakadás a váll hátsó instabilitásával – állapították meg Szabó Dávidnál, akit július 20-án műtöttek. Másodedzőnkkel beszélgettünk a rehabilitációjának alakulásáról.

“Tarthatnánk kicsit előrébb, de sajnos a koronavírus-járvány ebben is beleszólt, de azért összességében jól halad a rehabilitációm” – vágott bele a közepébe Szabó, aki még nem hagyott fel profi pályafutásával, ezt az idényt ettől függetlenül edzőként teljesíti, hiszen felnőtt csapatunknál Toronyai Miklós munkáját segíti, míg az utánpótlásban az U21-es és az U19-es csapatot is ő versenyezteti.

“Az első kontrollra a műtét utáni nyolcadik héten került sor, amikor megállapították, hogy rendben lezajlott a beavatkozás, bent vannak a horgonyok, jó a szövetek állapota, elindult a hegesedés” – folytatta Szabó. “A műtét után két hétig karrögzítőt kellett viselnem, majd indulhatott a rehabilitációm. Pikó Tímeával kezdtem el gyógytornát heti rendszerességgel, és ahogy haladtam előre, úgy nőtt a mozgástartomány, egyre több gyakorlatot voltam képes végezni.”

A műtét utáni 12. héten újabb kontroll várt a 30 éves edzőre, ekkor az orvos a ki- és berotációt is ellenőrizte, az eredménnyel pedig meg volt elégedve. Egy hónappal később ugyancsak örömmel konstatálta a műtött jobb váll állapotát, hiszen a horgonyok a helyükön vannak, a seb pedig szépen begyógyult. Ezt követően Szabó óvatosan a konditermi edzést és az úszást is elkezdhette, hogy erősítse a vállrészt.

“Sajnos ekkor szólt közbe megint a járvány, a gyógytornászom nem vállalt betegeket, így Kohutné Asztalos Judit segített nekem, jelenleg pedig Tar Lívia felügyelete mellett tornázom. Fél évig csak minimális lesz a mozgástartomány javulása, utána azonban ez rohamosan nőni fog. Egyelőre az a célom, hogy minden olyan legyen, mint régen, majd utána jöhetnek a technikai dolgok, a komolyabb erősítések, egyszóval a felkészülés a következő idényre.

(főcímkép: vrck.hu/archív)

Most megoszthatja másokkal is: