Jövőhét szombaton kezdődik a bronzcsata

A Vegyész RC Kazincbarcika legközelebb április 18-án, jövő hét szombaton fog pályára lépni az NB I rájátszásában, a tét pedig a harmadik hely lesz, méghozzá a Dági KSE ellen.

Csapatunk a Kecskeméti RC-vel játszott a döntőbe jutásért, viszont a címvédő három meccsen jobbnak bizonyult Bokor Elekéknél: kétszeri 3-1 után 3-0-ra nyertek az alföldiek. A másik ágon az alapszakaszgyőztes Fino Kaposvár három meccsen is 3-0-ra nyert a Dág ellen, így a VRCK majd a pilisiekkel meccsel a bronzért.

Dudás András vezetőedző a vrck.hu-nak a következőket nyilatkozta a dágiakkal kapcsolatban: „Az alapszakaszban kétszer is megvertük ellenfelünket – idegenben három-egyre, míg itthon három-nullára. Azt nem tudom garantálni, hogy most is ilyen sima meccseket játszunk majd velük, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy elhódítsuk a bronzérmet.”

A Vegyész utoljára a 2011/12-es szezonban ünnepelhetett bronzérmet, azóta a négy közé sem tudott kerülni. A dágiakkal szombat-szerda ritmusban játszik majd a csapat, a párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart majd.

tm (főcímkép: boon.hu/ÉM)