Juhász: Egy sikerhez mindenkire szükség van

Az elmúlt két hétben háromszor is pályára lépett a Vegyész RC Kazincbarcika a Fino Kaposvár ellen: az MVM Magyar Kupában vert helyzetből, az aranyjátszma megnyerésével sikerült kiharcolni a továbbjutást, míg az Extraligában öt szettben múlták felül Juhász Péterék a riválist. Rutinos centerünkkel beszélgettünk.

vrck.hu: Ahhoz képest, amilyen célokkal vágtatok neki a három, Kaposvár elleni mérkőzésnek, mennyire voltatok elégedettek ezeknek a mérkőzéseknek az eredményeivel?
Juhász Péter: Végülis elégedettek lehetünk. Bizakodva vártuk a januári folytatást, de nem úgy kezdődött, ahogy reméltük. Rendezni kellett mindenkinek magában a fejeket. Nem esélyesként érkeztünk a visszavágóra, de bizakodtunk. Aztán megcsináltuk, bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk visszajönni és nyerni aranyszettben. Sok időnk ezt követően nem volt arra, hogy összerakjuk magunkat a bajnokira, de olyan szempontból volt csak nehéz, hogy hosszú buszutak voltak mögöttünk, és tudtuk, nem lesz sima meccs.

A kupavisszavágón volt olyan érzésed, hogy „na, most már tovább fogunk jutni”?
A harmadik szett megnyerésével ezt éreztem. Tudtam, hogy még nincs lezárva a párharc, de ezt éreztem, akárcsak végig a negyedik szettben. Éreztem, hogy meglesz a továbbjutás. Azért még a harmadik szettben, ötpontos hátrányban nem ezt gondoltam, csak azt, hogy nehéz lesz. Ezért nagyon kellett, kulcsfontosságú volt annak a végjátéka. Ők akkor nem tudták lezárni a párharcot, a négy szettlabda ellenére sem, mi nekünk pedig az elsővel sikerült.

A hazai kupameccsen is akartatok, de idegesen játszottatok.
Persze, de inkább görcsös akarás volt, mert mindenki akart. Hiszen nem mindegy, a döntőben vagy a bronzmeccsen lépsz majd pályára. Beszéltem is Páez Carlosszal, hogy már négy éve nem játszottunk finálét.

Van olyan csapattárs, akire mindig lehet számítani a nehéz helyzetben?
Egy sikerhez mindenkire szükség van. Én úgy gondolom, bárki be tud fejezni nálunk egy támadást, én is folyamatosan kértem a kupavisszavágón a labdákat. Minden azonban a fogadásnál kezdődik. Nem várunk senkire, hogy vegye hátára a társaságot, mert igazából erre bárki képes. Nincs olyan, hogy egyvalakitől várjuk a csodát.

Előre tekintetek, de nem hiszem, hogy könnyű mérkőzésre számítotok.
Senki ellen nem lehet úgy felmenni a pályára, hogy már megvan nyerve az összecsapás, hiszen ki-ki meccs vár ránk mindenki ellen. Most hétvégén is nehéz dolgunk lesz Kecskeméten, mert jó játékosok alkotják az alföldieket. Nekünk azonban van olyan keretünk, amivel győzhetünk akár Kecskeméten is.

(fotó: Kovács  Loretta, VRCK)