Juniorok és felnőttek vegyesen kezdték meg az évet – képgaléria

A Vegyész RC Kazincbarcika felnőtt és junior csapatának tagjai a téli szünetet követően közösen kezdték meg az edzéseket az év második napján.

A két ünnep között a felnőtteknek ki volt adva egy rövid kondicionáló program, de ezt egyénileg végezhették akár szülővárosukban is. Január 2-án viszont már labdás edzést is vezényelt Marek Kardos vezetőedző, és mivel hat játékosa a válogatottal készül, a keretet a juniorokkal töltötte fel a szakember.

A fiatalok ráadásul január 6-án, vasárnap már NB II-es mérkőzést játszanak 16 órától a Don Bosco Sportközpontban, így igazán jól jött nekik, hogy Toronyai Miklósékkal edzhetnek néhány napot.

Képgaléria a csapat  csütörtöki edzéséről:

(Fotók: Tóth Milán/vrck.hu)