KEK: a BL-főtáblás otthonában játszunk szerda este

Szerdán este 20 órától a Közép-európai Kupa (MEVZA) 5. fordulójában a listavezető ACH Volley Ljubljana vendége lesz a tabella-3. Vegyész RC Kazincbarcika.

A KEK mezőnyéből kiemelkedik abból a szempontból a Ljubljana, hogy ott van a Bajnokok Ligája főtábláján. Ezt annak köszönheti, hogy már több mint egy évtizede az európai mezőny legjobbjaihoz tartozik, ahogy válogatottja is hozza az eredményeket, elég csak az idei világbajnokságra, vagy a 2015-ös Európa-bajnokságra gondolni, utóbbi eseményen ezüstérmesek lettek. Az ACH Volley korábban Bledben székelt, néhány éve költözött a fővárosba, aminek köszönhetően a klub folyamatosan növekszik.

A legjobb szlovén válogatott játékosok Olaszországban vagy Lengyelországban keresik kenyerüket, de a nemzeti együttes „b csapatát” a Ljubljana adja. A tudatos építkezésnek köszönhetően hemzsegnek a sztárok a klubcsapatban, vannak Eb-ezüstérmesek is a keretben. A VRCK-szurkolók talán még emlékeznek többek között Matija Pleskóra: a 42 éves játékos ma már többnyire liberóként villantja meg tudását, de még mindig a segítségére tud lenni a „narancssárga sárkányoknak”. A szlovének mellett szerb, ukrán, horvát és kanadai légiósa is van a sztárcsapatnak.

A hatcsapatos MEVZA-kiírás komoly meglepetéseket hozott a mostani szezonban, a Vegyész ezekből aktívan kivette a részét. Előbb 3-1-re nyert a Mladost Zagreb otthonában, majd pontot rabolt a címvédő Calcit Kamnik ellen. Ezután a címvédő Posojilnica Aich/Dobtól távozott mindhárom ponttal Marek Kardos vezetőedző csapata, majd ugyancsak meglepetésre, ám kikapott az UR Waldvierteltől a Don Bosco Sportközpontban. Az ACH-nak egy veresége van, az Aich/Dobtól kapott ki Bleiburgban 3-2-re, de a Kamnikot és a Zagrebet szettveszteség nélkül fektette két vállra.

„Nehéz felkészülni a Ljubljanából, mert folyamatosan cserélik a pályán lévő csapatukat, ez is mutatja, mennyire erős a keretük” – mondta a vrck.hu-nak a VRCK vezetőedzője. „Néhány napja játszottak Zágrábban, hétvégén már szlovén bajnokijuk van, december 18-án pedig BL-találkozó vár rájuk. Nehéz megmondani, melyik mérkőzésre készülnek igazán, nem tudni, milyen összeállítást választ ezúttal a szakmai stáb. Egy biztos, nem lesz könnyű dolgunk a BL-főtáblás ellen.”

„Ezen a szinten nem elég végig jól játszani, egy győzelemhez a szerencsére is szükség van, igaz azért előbb meg kell dolgozni” – ezt már Lubos Macko, együttesünk szlovák válogatott centere mondta. „A Waldviertel elleni vereséget sajnálhatjuk, de ha még két-három meccsen sikerül pontot szereznünk, jó eséllyel ott lehetünk a négyes döntőben. Ott pedig aztán már tényleg bármi megtörténhet.”

A találkozót az ACH Volley hivatalos Facebook-oldalán élőben tervezi sugározni.

A KEK állása (4 fordulót követően): 1. Ljubljana 9 pont, 2. Aich/Dob 8 pont, 3. KAZINCBARCIKA 7 pont, 4. Kamnik 5 pont, 5. Waldviertel 4 pont, 6. Zagreb 3 pont.

FÉRFI RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI KUPA, 5. FORDULÓ
ACH Volley Ljubljana – Vegyész RC Kazincbarcika
2018.12.12., 20:00. Hala Tivoli, Ljubljana. V.: Muha, Bardic (horvátok)