Kétórás küzdelemben vereség a CEV Kupában

Csütörtök este a Vegyész RC Kazincbarcika kis híján pontot rabolt az esélyesebb cseh Kladno Volejbal cz vendégeként a CEV Kupa legjobb 32 csapata között, de végül 120 percnyi csatában vereséget szenvedett.

Nekiesett ellenfelének a Vegyész, gyorsan négypontos előnyre tett szert, nagyban köszönhetően Szabó Dávid remek nyitásainak (1-5). Innentől hullámvölgyben játszottak a csapatok: hol az egyiknek, hol a másiknak ment jobban, mivel előbb a hazaiak egalizáltak, aztán megint a VRCK volt előrébb pár egységgel. Az első fordulat 14-nél jött, amikor már a Kladno vezetett, de csak addig, míg csapatkapitányunk ismét nem állt a nyitóhelyre (16-19). Filip Habr irányításával a csehek ismét visszajöttek a meccsbe, és miután hárítottak két szettlabdát, ők nyithattak a részsikerért. Németh Szabolcsék visszavették az előnyt, majd ismét az ellenfélnek volt szettlabdája, és a maratonira sikerült első játszma végül óriási izgalmakat követően a Kladnóé lett (34-32, 1-0).

38 percig tartott az első szett: csak összehasonlításképpen, az idén a Vegyésznek már volt olyan meccse, amit 57 minutum alatt nyert meg. A térfélcserét követően egyet változtatott a kezdő felálláshoz képest Marek Kardos vezetőedző, Blázsovics Péternek szavazott bizalmat Vlado Milev helyett, előbbi pedig gyorsan két ponttal jelentkezett (3-3). Remek hangulat uralkodott a csarnokban, amiről a maréknyi kazincbarcikai szurkolótábor is gondoskodott. A vendégek ahogy az első játszmában, ezúttal is elhúztak (8-12), Milan Fortunik időt is kért, hiszen Szabó indult a nyitóhelyre. A csehek ezúttal 16-nál érték utol a borsodiakat, majd vezettek egy pont erejéig, amíg Juhász Péter nem villant jókor blokkban. Szabó ásza után kettővel ment a VRCK (18-20), majd Gebhardt Áron bravúrját használták ki a csapattársak (20-22). A csehek a bírót hibáztatták egy pontért – jogtalanul -, majd Blázsovics hátsó sorból bevágta az egyenlítést jelentő labdát (21-25, 1-1).

Jó mezőnymunkával és két remek blokkal kezdett a Vegyész, de Lubos Mackóék is kaptak „pofonokat” főleg attól a sortól, amelyben a legkisebb játékos 204 centiméteres volt. Néhány buta hibát követően Kardos gyorsan időt kért (5-2), de a helyzet nem javult, ráadásul a csehek nagyon elkapták a fonalat. Jött is a második félperces a játszmában (10-4), és Gebhardt Norbert is lehetőséget kapott. Németh ász-értékű bombájára Fortunik időkéréssel válaszolt (13-8), de Macko ásza után így is háromra olvadt a hazai fór (14-11). A fehér mezesek jól sáfárkodtak az előnyükkel, de tehetetlenek voltak Carlos Páezzel szemben, aki kétszer is blokk nélkül üttette Szabót (17-14). Juhásszal volt a háló a center nyitásánál (18-16), majd a „kladnói sasok” szinte a semmiből két fokozattal feljebb kapcsoltak, és gyorsan visszavették a vezetést (25-18, 2-1).

Több mint másfél órája gyűrték egymást a csapatok, így várták a felek a negyedik játszmát. A VRCK-nál Szabó 16, Németh 14 szerzett pontnál tartott ekkor, míg a túloldalon Tomas Hysky (16) és a szerb Milos Vemics (15) jeleskedett ebben a műfajban. Sorrendben Blázsovics, Juhász és Macko is pontot szerzett, majd Szabó jött kettővel, Fortunik pedig több fegyelmet kért az övéitől (3-6). Nyolcnál már a Kladno vezetett minimális különbséggel, éppen ezért Kardos-edző úgy látta, itt az ideje időt kérni. Félelmetes sáncokkal jelentkeztek a csehek (11-9), de pillanatok alatt egyenlőt mutatott az eredményjelző. A hazai kicsikartak egy hárompontos előnyt (17-14), melyet még a hajrára fordulva is meg tudtak tartani, ebben viszont a Vegyész is segítségükre volt, hiszen a sárga-kékek vétettek két buta hibát (21-17). Árva Milán és Toronyai Miklós is pályára lépett egy rövid ideig, és bár a barcikaiak becsülettel küzdöttek,  az esélyesebb csehek innen már nem hibáztak, és 120 perc után megnyerték az összecsapást (25-20, 3-1).

A bravúros pontszerzés elmaradt, így a Vegyész a jövő heti visszavágón (december 6., 18:00, Don Bosco Sportközpont) legfeljebb aranyjátszmában vívhatja ki a továbbjutást.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA CEV KUPA, LEGJOBB 32, 1. MÉRKŐZÉS
Kladno Volejbal cz – Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (32, -21, 18, 20)
Kladno, 500 néző. V.: La Micela (olasz), Vasko (szlovák).
Kladno: Habr 10, Vemics 16, Sobotka 7, Marel 5, Hysky 21, Zajicek 10. Csere: Monik (liberó), Vostarek, Blazek, Wallisch 5. Vezetőedző: Milan Fortunik.
VRCK: Páez, Németh 15, Macko 9, Szabó 20, Milev 4, Juhász 8. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Blázsovics 10, Gebhardt N., Dudás (liberó), Toronyai, Árva. Vezetőedző: Marek Kardos.

Milan Fortunik: Mérges voltam a játékosaimra, egyáltalán nem voltam elégedett a hozzáállásukkal, ellenfelünk pedig nagyon jól kezdte a mérkőzést. Az első szettet csak a szerencsének köszönhetően nyertük meg, a másodikban pedig kaptunk egy pofont, ami felébresztett bennünket.

Marek Kardos: Nem nyújtottunk rossz teljesítményt, de nem egyszer hibáztunk tökéletes fogadást követően. Alakulhatott volna máshogy is a meccs végkimenetele, de a harmadik és negyedik szett derekán megingottunk, ellenfelünk pedig van olyan rutinos, hogy ezt kihasználja.

(Főcímkép: vrck.hu)