Kettős vereség Kolozsváron

A múlt héten két felkészülési mérkőzést is játszott a román U Cluj vendégeként a Vegyész RC Kazincbarcika, és mindkét alkalommal vereséget szenvedett: csütörtökön 3-1-re, pénteken 3-0-ra kaptak ki Toronyai Miklósék.

Technikai időkérés alatt magyaráz Toma Sándor játékosainak.Banai Máté, Bokor Elek és Surányi István nem utazott el a román élvonal újoncához, de csatlakozott a kerethez a nyíregyházi Hubicska Patrik.

A többórás buszút megviselte a Vegyész játékosait, akik az első nap egy szettet tudtak nyerni, még egyben pedig megizzasztották az ellenfelet, de összességében nem volt esélyük a győzelemre. Pénteken sem volt jobb a helyzet, Toma Sándor vezetőedző legényei csak néha tudták megszorongatni a hazaiakat.

“Kemény edzések vannak mögöttünk, és még a hosszú utazás sem tett jót a társaságnak” – mondta a vrck.hu-nak Toronyai Miklós, a Vegyész rutinos feladója. “A kazincbarcikai tornán és azt megelőzően is két vállra tudtuk fektetni a kolozsváriakat, játéktudásban tehát nem jobbak nálunk. Az igaz, hogy nyitásban és nyitásfogadásban nem voltunk a toppon, éppen ezért ezekben javulnunk kell. Van még időnk a bajnoki rajtig, addig össze kell állni, a presovi tornán pedig le tudjuk mérni, hol tartunk pontosan.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (CSÜTÖRTÖK)
U CLUJ (ROMÁN) – VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA 3-1 (16, 22, -22, 17)
Vegyész: Toronyai Miklós, Kovács Zoltán, Árva Milán, Kozsla Ádám, Juhász Péter, Szabó Dávid. Csere: Dudás Tamás (liberó), Török Roland, Csányi Tamás, Hubicska Patrik

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (PÉNTEK)
U CLUJ (ROMÁN) – VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA 3-0 (22, 17, 21)
Vegyész: Török, Kovács, Árva, Juhász, Kozsla, Szabó D. Csere: Bene Róbert (liberó), Dudás, Toronyai, Csányi, Hubicska.

Tóth Milán