Kovács: Vagányabban, tökösebben

A Vegyész RC Kazincbarcika a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, de Kovács Zoltán, a klub egyik legrutinosabb játékosa szerint eggyel jobb pozícióban kellett volna végezni.

A címvédő Fino Kaposvár magabiztosan nyerte az alapszakaszt, csupán egy vereséget szenvedett, méghozzá a Dági KSE-től idegenben. A képzeletbeli dobogó második fokáért azonban nagy csata zajlott a Kecskeméti RC és a Vegyész között, melyet végül az alföldiek szereztek meg, de csak egy ponttal gyűjtöttek többet riválisuknál. Ez azért is érdekes, mert a KRC otthon 3-0-ra, idegenben 3-2-re verte a VRCK-t, viszont több találkozón is pontot, pontokat hullajtott, ahogy a Vegyész is.

„Nem vagyok elégedett a harmadik hellyel, úgy vélem, hogy nekünk kellett volna ott lenni másodikként a Kaposvár mögött” – fogalmazott honlapunknak a 32 éves Kovács, aki továbbra is munka mellett röplabdázik. „Pontot hullajtottunk több alkalommal, többek között a Dunaferr és a Pénzügyőr ellen is, de még így is meglehetett volna a második hely a Kecskemét ellen, ha itthon legyőzzük őket. Nem jó, hogy ők lettek a másodikok, mert így náluk van a pályaelőny, és az ő termük jóval nagyobb, mint a miénk, így nekünk ahhoz folyamatosan alkalmazkodni kell. Viszont igyekszünk valahogy megoldani ezt a problémát.”

Kovács Zoltán szerint sokkal bátrabban kell játszani a rájátszásban, mint eddig. (Fotó: opont.hu)
Kovács Zoltán szerint sokkal bátrabban kell játszani a rájátszásban, mint eddig. (Fotó: opont.hu)

Mint ismert, a negyeddöntőben a Kecskemét és a Vegyész is két meccs után jutott a négy közé, és mivel az alföldiek végeztek előrébb az alapszakaszban, ezért az ő csarnokukban kezdődik az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc. A Dunaferr elleni negyeddöntőt követően három nap pihenőt kaptak a játékosok, de hétfőtől ismét edzésbe állt Toma Sándor legénysége.

„Előtérbe kerülnek majd ismételten a fizikai feladatok, kicsit több lesz az erősítés, mint eddig” – folytatta az ütő. „Ahogy közeledik a találkozó, úgy egyre több labdás gyakorlatot fogunk végezni. Nem titok, hogy a nyitásunkon és nyitásfogadásunkon mindenképpen javítani kell, mert bár a szezon eleje óta sokat fejlődtünk, még mindig nem vagyunk magabiztosak ezen a téren.”

És hogy milyen meccseket vár Kovács a Kecskemét ellen?

„Kiélezett párharc lesz” – mondta a Vegyész 14-ese. „Taktikailag biztos, hogy tökéletesen fel leszünk készítve, de most már tökösebbnek, vagányabbnak kell lennünk, mint eddig. Felejtsük el, ami eddig volt, most jön a legfontosabb része a bajnokságnak. Biztos vagyok abban, hogy a kecskemétiek is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy továbbjussanak. A játékosállományunk szerintem kicsit jobb, viszont csapatként még nem vagyunk annyira összeszokva, mint ellenfelünk. Az alapszakasz első meccsén még mindenki izgult, simán kikaptunk, aztán itthon meccslabdáról buktunk. Fejlődünk, és biztos vagyok abban, hogy a párharc nem három meccsen fog eldőlni. Sok fog múlni a pillanatnyi formán, és mivel két-három naponta lesznek a találkozók, az sem mindegy, milyen gyorsan tudnak regenerálódni a játékosok. Érdekes lesz ez a része is, hiszen mindkét együttesben vannak profik, viszont amíg Kecskeméten a keret másik fele tanul, addig nálunk dolgozik. Bízom a társaimban, magunkban, a felelősségteljes edzésmunkában, és abban, hogy sikerül bejutnunk a döntőbe.”

Kovács mellett Bokor Elek, Lehóczky László, Surányi István és Kozsla Ádám is munka mellett röplabdázik, Budai Balázs pedig még csak középiskolás. Utóbbi könnyebben el tud szakadni az iskolapadból, viszont a többieknek szabadságot kell kérniük, vagy ha tudnak, műszakot cserélnek.

A párharc április 7-én kezdődik Kecskeméten. A Vegyész először két nappal később, 9-én lép pályára hazai környezetben.

tm (Fotó: archív/opont.hu)