Közlemény: minden PCR-teszt negatív

A Magyar Röplabda Szövetség kötelezővé tette a folyamatos tesztelést a csapatok számára az Extraligában, így a Vegyész RC Kazincbarcika férfi keretének játékosai, valamint a szakmai stáb tagjai is hivatalos SARS-CoV-2-PCR teszten estek át a napokban.

A hétfői eredmények kivétel nélkül negatívak lettek, így nincs akadálya annak, hogy a csapat szombaton pályára lépjen a Kistext vendégeként a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. December 11-étől a csapatoknak minden mérkőzés előtt tesztelniük kell, akkor már elég csak az antigén változattal.

Klubunk komolyan veszi a vírus elleni védekezést, reméljük, hogy a folytatásban is csak negatív eredményeket fogunk produkálni. Ez egyrészt a játékosok, az alkalmazottak és családtagjaik egészsége érdekében is fontos, másrészt a jelenleg érvényben lévő sportorvosi ajánlás érdekében egy pozitív eredményt produkáló játékos legalább három hét kihagyásra is számíthat.

 A felnőtt keret tagjai folyamatos orvosi felügyelet alatt vannak, szerda délelőtt Troponin szint meghatározáson jártak.

Csapatunk december 5-én, 10-én, 13-án és 19-én is pályára lép még a 2020-as naptári évben.